Pesti Srácok

A kormány támogatásával épülhet a pécsi biotechnológiai csúcslabor

null
Rövidesen eldől, hogy mekkora szeletet haraphat ki az egyetemi laborköltségek tortájából a magyar egészségügyet letaroló Roche. Fotó: semmelweis.hu

Még az előző városvezetés lobbijának köszönhetően, kormánytámogatásból indulhatott el az a fejlesztés, amellyel csúcstechnológiás biotechnológiai labort hoznak létre Pécs nyugati felében. Egy éve még az terjedt el, hogy nem is lesz a fejlesztésből semmi, de a kétkedők most már saját szemükkel láthatják: a munka elindult, ráadásul a háttérben közben is folyt.

A dán Foss vállalat pécsi leánycége, a Soft Flow Hungary Kft. több, mint két éve jelentette be, hogy egy ultramodern biotechnológiai labort épít Pécsen – írja a bama.hu. Az önkormányzati választások után elterjedt, hogy mégsem épül meg a létesítmény; ezt a híresztelést az is alátámasztotta, hogy a Pellérdi úti építkezés területén nem történtek a laikusok számára is látható előrelépések – a háttérben azonban komoly előkészületek zajlottak, olyannyira, hogy még nagyobb területet vásároltak meg. A kivitelezés pedig az utóbbi hónapokban fel is pörgött.

Dr. Armbruszt Simon, a Soft Flow Hungary Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a fejlesztés a terveknek megfelelően halad, aminek három pillére van: az új épület felhúzása, a munkaerő és a kutatás-fejlesztési tevékenységhez szükséges infrastruktúra létrehozása. Az épület kivitelezésével jól haladnak, valamivel gyorsabban is, mint az ütemterv. Az ügyvezető szerint igyekeztek egy olyan épületet megálmodni az építészekkel, ami modern, kellő mértékben reflektál a cég profiljára és skandináv származására, valamint jó érzéssel tölti el azokat, akik látják. Az új épület két szintjén kilencszáz négyzetméternyi biotechnológiai és hardverlabor, illetve kilencszáz négyzetméternyi iroda lesz, de emellett a belvárosban is létrehoztak már egy több, mint négyszáz négyzetméteres irodát a szoftverfejlesztők részére – sorolja a bama.hu cikkében. Mind közül a biotechnológiai labor a legkülönlegesebb, ami kémiai, molekuláris biológiai és mikrobiológiai egységeket tartalmaz majd.

PestiSracok facebook image

– mondta az ügyvezető. A munkaerőt illetően elmondta, hogy a projekt indulásakor még csak harmincan dolgoztak a Soft Flow-nál, de már több, mint nyolcvanan vannak, s az év végére százhúsz fős dolgozói létszámmal kalkulálnak.

– fogalmazott az ügyvezető.

Az előző jobboldali önkormányzat idején Decsi István és Őri László alpolgármesterek, valamint Hoppál Péter honatya tevékenyen is részt vettek abban, hogy a fejlesztéshez kormányzati támogatás is érkezzen. 2018 nyarán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy a kormány 772,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a világvállalat pécsi cégének kétmilliárdos fejlesztéséhez – emlékeztet a bama.hu.

Forrás: bama.hu; Fotó: semmelweis.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.