ukrajna
Koronavírus – Ukrajna megtiltotta az orosz vakcinák bejegyzését
A kijevi parlament pénteken második olvasatban is elfogadta a gyógyszerek és védőoltások, köztük a koronavírus elleni vakcinák gyorsított bejegyzését lehetővé tevő törvénymódosítást, megtiltva egyben az Oroszországban kifejlesztett oltóanyagok bejegyzését. A törvénymódosításra a jelen lévő 364 képviselő közül 280-an szavaztak igennel a minimálisan szükséges 226 helyett.Ismét megfenyegették a kárpátaljai magyarságot és Szijjártó Pétert
Utoljára figyelmeztetünk: hagyjátok abba a tevékenységeiteket Ukrajnában, máskülönben a magyarok a saját vérükben fognak megfulladni – többek között ez olvasható abban a kárpátaljai magyarságot és Szijjártó Pétert fenyegető friss elektronikus levélben, amely ezúttal is – a korábbihoz hasonlóan – a magyar külképviseletekhez és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központhoz érkezett – írja a Kárpátalja.ma hírportál.Brenzovics László: rendszeressé váltak a magyarellenes kirohanások Kárpátalján
Megmondom őszintén, szorongva indultunk el reggel Kijevbe – nyilatkozta a Blikknek Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, utalva arra, hogy az ukrán szélsőségesek korábban agressziót helyeztek kilátásba arra az esetre, ha Szijjártó Péter külügyminiszter Ukrajnába utazna tárgyalni. Úgy tűnik azonban, hogy a szerdai tárgyalás Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter között okot adhat a bizakodásra. Szijjártó ígéretet kapott, hogy a készülő ukrán kisebbségi törvény előkészítésébe bevonják a magyar nemzetiség képviselőit.Szijjártó Péter: kiállunk a kárpátaljai honfitársainkért, a szélsőséges elemeket ki kell iktatni a magyar-ukrán kapcsolatokból (videó)
A szélsőséges elemeket, megnyilvánulásokat ki kell iktatni a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokból – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Kijevben, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalásuk után tartott vendéglátójával.Koronavírus – Ukrajnában enyhén, de javulni látszik a járványhelyzet
Ukrajnában kis mértékben lassult a koronavírus-fertőzés terjedése: szombatra négyezer alatti, az előző napinál mintegy ezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel. A halálos áldozatok száma sem érte el ezúttal a százat, viszont ismét sokan, több, mint kétezren kerültek kórházba.Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnában
Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése, szombatra is csaknem ötezer új beteget jegyeztek fel, csupán 420-szal kevesebbet a megelőző napinál. Magyarországot közben ismét a vörös zónába sorolta Ukrajna.Tűz volt egy kelet-ukrajnai idősotthonban, eddig tizenöt halott
Tizenöten meghaltak és öten megsérültek a kelet-ukrajnai Harkivban, egy idősotthonban kitört tűzben. A lángok a kétszintes épület második emeletén csaptak fel; egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tragédiát – jelentette az Interfax Ukrajina hírügynökség.Koronavírus – Ismét több, mint ötezer fertőzöttet jegyeztek fel Ukrajnában
Ukrajnában újra gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése. A szerdai adatokhoz viszonyítva csütörtökre ezerrel több, összesen 5583 beteget és 241 elhunytat jegyeztek fel. A kórházban ápoltak száma is rohamosan nő.Koronavírus – Ukrajnában több, mint nyolcezer új fertőzöttet regisztráltak
Újra felgyorsult Ukrajnában a koronavírus terjedése: péntekre már több, mint nyolcezer új fertőzöttet jegyeztek fel, és ismét több, mint kétezren kerültek kórházba. Az országban január 8-án léptek életbe a szigorított járványügyi intézkedések.Ajánljuk még

















