Bocskor Andrea a PS-nek: Borrell kritikája óta jobban figyel Brüsszel a kárpátaljai magyarokra

Josep Borrell EU-s külügyi főképviselő nemrégiben határozott üzenetet küldött Ukrajnának, hogy az Európai Unió a csatlakozási folyamatokban figyelemmel kíséri az ország kisebbségei ellen elkövetett folyamatos zaklatásokat, jogcsorbítást. A kritika az Európai Parlament EU–Ukrajna Társulási Egyezmény végrehajtásáról szóló jelentésébe is bekerült. Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő portálunknak adott interjújában beszélt arról, milyen változást jelent Brüsszel kommunikációjának változása Ukrajna nacionalista túlkapásai tekintetében.

Josep Borrell uniós főbiztos nemrégiben élesnek mondható kritikát fogalmazott meg a KMKSZ zaktatásával kapcsolatban, ugyanakkor az elmúlt évekből számtalan olyan esetet lehetne elősorolni, amikor sérelem, zaklatás érte a kárpátaljai magyarságot, mégsem reagált az EU. Egyáltalán elvárható Brüsszeltől, hogy kritikát fogalmazzon meg a még csak nem is EU-tag Ukrajnával szemben?

Az EU és Ukrajna között 2014-ben született meg a társulási, majd egy szabadkereskedelmi egyezmény: innentől joggal várhatja el Brüsszel, hogy Kijev az európai uniós elvekkel is összhangban cselekedjen, és nemcsak politikai, gazdasági, hanem a kisebbségeihez fűződő viszony terén is. EP-képviselőként magam is szót emeltem minden alkalommal az Európai Parlamentben, illetve az Európai Bizottság felé is jeleztem, amikor sérelem érte a magyar közösséget, ugyanakkor elmondható, hogy Federica Mogherini 2014–2019 között külügyi főképviselőként rendre semmitmondó, általánosságokat megfogalmazó válaszokat küldött. Josep Borrell – aki 2019-től tölti be a tisztséget – adta nemrégiben az eddigi legtartalmasabb és a legreményteljesebb választ arra vonatkozólag, hogy az Európai Unió napirenden fogja tartani az Ukrajnával való kapcsolatai során a kárpátaljai magyar közösség helyzetének kérdését. Olyannyira, hogy ez a Társulási Tanács ülésén is napirendre került, és megjelent az elfogadott határozatban is. Az ukrán félnek természetesen nem tetszett az uniós kritika, hogy a kárpátaljai magyarságot érő inzultusokkal az ukrán hatóságoknak foglalkozniuk kell, illetve, hogy fel kell gyorsítaniuk a kisebbségek jogairól szóló törvény megalkotását, amely a Velencei Bizottság ajánlásaiban is megfogalmazódik. Az ukránok mindezidáig húzták az időt a vonatkozó törvény elfogadásával, de most nagyon erőteljes jelzéseket kaptak arra vonatkozóan, hogy nem szabad tovább halogatni a kérdést.

Számítanak ezek az uniós figyelmeztetések, kritikák Ukrajnában?

A Társulási Tanácson elhangzott kritikáknak nem volt kedvező médiavisszhangja Ukrajnában. Az első reakciók az elbagatellizálás irányába mutattak, megpróbálták az ukrán diplomácia sikertörténeteként tálalni az elfogadott határozatot. Néhány nappal később viszont elindultak a támadások, úgy Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos ellen, mint a parlamenti jelentéssel szemben (az EU–Ukrajna Társulási Egyezmény végrehajtásáról szóló jelentés, amelyet a Tanács előtti napon fogadott el az Európai Parlament), amiből egyértelműen látszott, hogy nagyon célba talált a kritika. Fontos megjegyezni, hogy a jelentés kitért a továbbra is virágzó korrupcióra, az oligarcharendszerre, vagy a média helyzetére is. Összességében tehát elmondható: bármennyire is igyekeznek szabadon értelmezni a jelentés tartalmát, az ukrán média figyelemmel kíséri, mit mondanak az Európai Unióban Ukrajnáról.

Ön szerint Ukrajna milyen intenzitással igyekszik az Európai Unió felé, komolyak-e csatlakozási szándékai?

Ez nagyon nehéz kérdés, mivel nagyon sok politikai csoport és érdek ütközik Ukrajnában. Ukrajna egyrészt posztszovjet ország, lakosságának egy jelentős része a korábbi időszakban szocializálódott, nagyon erősen jelen van a társadalmi és nyelvi megosztottság. Porosenko elnöksége felerősítette a nyelvében, kultúrájában egységes nemzetállam létrehozásának tervét, amely az erre fogékony réteget a szélsőséges nacionalista irányba taszította. Olyan nacionalista félkatonai szervezetek jöttek létre például, amelyek könnyen felhasználhatóak egy olyan kisebbséggel szemben, mint a kis számú magyarság. Ez a része a társadalomnak nem valószínű, hogy az európai értékekre és az Európai Unióra nyitott lenne. Van ugyanakkor olyan része a politikumnak, akik látják az előnyeit az európai uniós és NATO-tagságnak, a gazdasági nyitásnak. És van egy olyan szelete a társadalomnak, amely nosztalgiát érez a Szovjetunió iránt, inkább képzeli el Ukrajnát az orosz világ részeként. A kárpátaljai magyar közösség kezdettől fogva annak a híve, hogy Ukrajnának jó lenne az európai uniós tagság, hiszen akkor a kárpátaljai magyar közösség számára is eltűnnének a határok, megszűnnének azok az akadályok, amelyek az anyaországgal való kapcsolattartást akadályozzák; ezért küzdöttünk 2014-ben, például a vízummentességért és a Társulási Egyezményért is.

Az Európai Unióban és Ukrajnában mennyire tudatosult, hogy Magyarország mennyire pártolja és segíti az uniós csatlakozást?

Ez is egy bonyolult kérdés, hiszen a különböző, nemcsak gesztusokra, de valós segítségnyújtásra hiába hívjuk fel a figyelmet, az ukrán kormányzati kommunikációban elhallgatják. Számukra könnyebb Magyarországot hibáztatni a feszült kétoldalú kapcsolatokért. Persze, akik követik az eseményeket, azok pontosan tudják, hogy Magyarország elsőként ismerte el Ukrajnát önálló államként, elsőként nyitott nagykövetséget, és aktívan lobbizott a vízummentesség és a társulási egyezmény mellett is. Azzal is tisztában vannak, hogy a kapcsolatok megromlása valójában az oktatási törvény 2017-es megalkotásához, majd elfogadásához köthető. Magyarország nem győzi hangsúlyozni, hogy a kulcskérdésekben – mint a függetlenség, területi integritás – továbbra is kiáll Ukrajna mellett. A konstruktív magyar megoldási javaslatokra ugyanakkor politikai okokból nincs fogadókészség ukrán részről. Brüsszeli kollégáim többször kérdezik, miért nem adjuk fel a NATO-csatlakozási folyamatok vétózásának politikáját, és ilyenkor mindig el kell mondanunk, hogy ez az egyetlen eszközünk, amivel tárgyalópozícióinkat megőrizhetjük.

Eszerint akadnak Brüsszelben is ellenzői a következetes magyar kiállásnak a kisebbségek mellett...

Természetesen vannak olyan politikusok Brüsszelben, akiknek nem tetszik ez a nemzetpolitikai szemlélet. Sokszor kapom én is azt a kritikát, hogy ez Magyarország és Ukrajna bilaterális problémája, nemzetközi fórumokon nem megengedhető olyan kemény eszközökkel élni, mint amit Magyarország alkalmaz. Amikor visszakérdezünk, hogy mégis mit javasolnak, hogyan csikarjuk ki Ukrajnából, hogy betartsa a nemzetközi szerződésekben is vállalt kötelezettségeit a kárpátaljai magyarok meglévő jogainak megőrzésére, akkor mindenki hallgat, hiszen más megoldást ők sem tudnak javasolni.

Lesz elmozdulás az állóháborúból?

Ez még nem állóháború, hiszen vannak olyan javaslatok, amelyek mentén együtt lehet működni. Napirendre került a kormányközi vegyesbizottságok összeülésének kérdése, megállapodás született arról is, hogy az infrastrukturális és mezőgazdasági támogatások tekintetében folytatódik az együttműködés. Magyarország továbbra is felajánlotta új határátkelők megnyitását, vagy az M3-as és a Kijev–Csap autópálya összekötését. Vannak tehát olyan együttműködési pontok, kölcsönösen előnyös fejlesztési projektek, amelyek előrevihetik a krízis feloldását. Fontos ugyanakkor látni, hogy a labda az ukrán térfélen pattog. Nekik kellene belátniuk, hogy fölöslegesen ragaszkodnak egy olyan oktatási és nyelvi szabályozáshoz, amely megvalósíthatatlan Ukrajnában. Ukrajna nem homogén állam, régi hagyományai vannak a soknemzetiségű együttélésnek, a nemzetiségi nyelvű oktatásnak. Magyarország őshonos kisebbségként ismeri el az ukrán közösséget, és támogatásokat, parlamenti képviseletet is biztosít a számukra. A kárpátaljai magyarság sem vár mást, mint hogy elismerjék őket őshonos kisebbségnek, és biztosítsák megmaradásuk feltételeit, ahogy ezt Magyarország teszi.

Vezetőkép: MTI