ukrajna
Aggódnak a NATO-tagok, kulcsfontosságú ukrán várost foglalhat el Oroszország
Bár a kurszki betörés sikert hozott az ukrán hadseregnek, az oroszok nem hátrálnak meg a megtámadott ország délkeleti részében. Pokrovszk katonai vezetője arra kéri a lakosokat, hogy hagyják el a várost, az agresszorok ugyanis nemsokára elérhetnek egy csomópontot.Most már automatikusan, orvosi vizsgálat nélkül veszik nyilvántartásba a fiatalokat Ukrajnában
Az ukrán miniszteri kabinet új rendeletet fogadott el, amely bevezeti a 17–25 év közötti férfiak automatikus katonai nyilvántartásba vételét, anélkül, hogy orvosi bizottság előtt kellene megjelenniük – közölte az Ukrán Védelmi Minisztérium. A védelmi minisztérium által kidolgozott dokumentum szerint a 17 és 25 év közötti férfiakat automatikusan nyilvántartásba veszik mint sorköteleseket, beleértve a külföldön tartózkodókat is.Egy német politikus leállítaná a fegyverszállítást Ukrajnába, ha kiderül, hogy Kijevnek köze volt az Északi Áramlat felrobbantásához
Sahra Wagenknecht a német kormánykoalíciót vádolta meg azzal, hogy visszatart információkat az Északi Áramlat elleni merénylet kapcsán.Már a börtönrománcok sem a régiek, de ezt a rabok kicsit sem bánják | Skót Duda (videó)
Robert Downey Jr. visszatért a Marvelhez, de ezúttal nem Vasember helyett Dr. Doom jelmezét ölti magára. Ez önmagában csak a mozirajongóknak hír, de a haladóértelmiség itt is megpróbálja elrontani a szórakozásunkat. Szerintük Dr. Doom eredetileg fekete karakter, Robert Downey Jr. pedig fehér, így nincs joga ehhez a szerephez. Igen, valóban irigylésre méltó problémák. Eközben Ukrajna figyelmeztette az állampolgárait, hogy ne utazzanak a Közel-keletre a háborús helyzet fokozódása miatt. Túl veszélyes lehet - mondta az ukrán külügy. Ez önmagában nem egy pozitív hír, de iróniában mindenképpen gazdag. Végül pedig megvitattuk a nyugati börtönrománcok átalakulását is. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Elérhetők lesznek azok a dokumentumok, amik bizonyítják, hogy Biden fia az ukrán olajtársaság nevében kért szívességeket
A következő hetekben nyilvánosságra kerülhetnek azok a dokumentumok, amelyek az amerikai elnök fia, Hunter Biden olaszországi tevékenységéről is szólnak, mint az ukrán Burisma energiavállalat igazgatósági tagja - közölte az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője szerdán reagálva a sajtóban megjelent értesülésekre. Vedant Patel megerősítette, hogy az adminisztráció a közérdekű adatigénylésről szóló jogszabály alapján kiadta a dokumentumokat, amelyek között szerepel egy 2016-ból származó levél, amelyben Joe Biden, akkori alelnök fia az Egyesült Államok olaszországi nagykövetének közbenjárását kérte annak érdekében, hogy kapcsolatba kerülhessen egy olasz régió közigazgatási vezetőjével, ahol az ukrán energiavállalat geotermikus energia-kitermelésbe akart kezdeni.Még drágább a béke: több milliárd eurós hitelt folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság kedden csaknem 4,2 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az ukrán hitelkeret első részleteként - közölte a brüsszeli testület.GEOrgPOLITIKA Moszkvából – A magyar békemisszió és Németország gazdasági öngyilkossága (első rész)
Az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumában fogadott Rodion Mirosnyik különmegbízott, aki egyben Szergej Lavrov külügyminiszter politikai tanácsadója is. Az interjú egyik fő témája a Kurszk környéki ukrán áttörés volt, amely által több ország földgázellátása is veszélybe kerülhet. Az orosz politikust Orbán Viktor békemissziójáról is kérdeztem.Zelenszkij Ukrajna függetlenségére hivatkozva most egy egyházat akar betiltani
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap arról beszélt: meg fogja erősíteni az ukrán spirituális függetlenségünket, ami a Moszkvához hű ukrajnai ortodox egyház betiltását jelentheti - írja a Mandiner az Euractivra hivatkozva. A Moszkva-hű egyház képviselői ellen már eddig is büntetőügyek, hazaárulási perek indultak az elmúlt időszakban. Az elnök most kijelentette, hogy "meg kell fosztani Moszkvát az ukrán függetlenség korlátozásának utolsó lehetőségeitől is”.Őrizetbe vették az egyik ukrán energiaügyi miniszterhelyettest korrupció miatt
Félmillió dollárnyi, azaz 180 millió forintnak megfelelő összegű kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe az egyik ukrán energiaügyi miniszterhelyettest és a vesztegetési ügyben résztvevő három bűntársát - közölte hétfőn az ukrán főügyészség. A közlemény szerint bányászati eszközöket akartak kicsempészni a donyecki övezetből.Ajánljuk még

















