unokázós csalók
Húszmilliót csaltak ki egy idős asszonytól (videók!)
Rekordösszeget, 20 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól; a budapesti rendőrök elfogták az egyik lekövetőt. Ezúttal álrendőrnek adta ki magát egy telefonáló csaló, aki ebben az esetben is egy bajba került rokonra hivatkozva kért pénzt – olvasható a police.hu-n.Unokázós csalók bilincsben (VIDEÓ)
Mintegy kilenc millió forintot csaltak ki két részletben 73 éves áldozatuktól Hajdúszoboszlón az unokázós csalók - írja a police.hu. A nyomozás során gyanú merült fel továbbá arra vonatkozólag is, hogy a gyanúsítottak országszerte követtek el csalásokat.Bűnmegelőzési kampányt kezdett a rendőrség az unokázós csalók visszaszorítására
Napokon keresztül rótták Érd, Törökbálint és Százhalombatta utcáit, és a forgalmas piacok parkolóit a rendőrök és a polgárőrök, hogy a lehető legtöbb emberhez eljussanak és felhívják a figyelmet az úgynevezett unokázós módszerrel elkövetett csalásokra. A kampányban dolgozók minden korosztályt igyekeztek megszólítani, idős és fiatal egyaránt érdeklődéssel fogadta a bűnmegelőzési tanácsokat.Unokázós csalással gyanúsítható bandát fogtak el Pápán
Összehangolt akcióban öt férfit és két nőt fogtak el a rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt szerdán, Pápán – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön, a police.hu oldalon.Unokázás helyett - Kézfertőtlenítőt, vírustesztet kínálnak az időseknek a csalók
Újabb utakat találnak a csalók az idősek megtévesztésére – értesült portálunk. Egy Nógrád megyei településen kézfertőtlenítőszer árusításának okán akart egy gumikesztyűs illető bejutni egy idős ember portájára, esetünkben sikertelenül. A rendőrség is arra hívta fel a figyelmet, hogy az unokázós csalók is beleszövik újabban a koronavírus-járványt meséikbe, de előfordult olyan eset is, hogy koronavírus teszttel házaltak a csalók...Unokázós bűnszervezetet számolt fel a rendőrség
A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja befejezte annak a bűnszervezetben elkövetett csalássorozatnak a vizsgálatát, amelynek érintettjei több mint negyvenhárommillió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket idős emberektől. Az eljárásban a nyomozók a csoport tagjait azonosították, akik között több esetben rokoni kapcsolat is igazolható volt, illetve a tagok között két fiatalkorú elkövető is szerepet játszott a csalásokban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztályának unokázós nyomozócsoportja a bűnszervezet öt tagját, Németh Csabát, Lakatos Mária Ilonát, Horváth Ernőt, Horváth Marinát és Borsódi Ferencet jelenleg is elfogatóparancs alapján körözi."Magyar" csalókat fogtak el Liverpoolban, akik unokázós bűnbandát irányítottak
Elfogtak a rendőrök egy nőt és egy férfit, aki több hónapja Angliából, Liverpoolból irányított egy magyarországi, úgynevezett unokázós csalásokra specializálódott bűnbandát – közölte a rendőrség az MTI-vel szerda hajnalban.Ajánljuk még