usa elnökválasztás
Skót duda: ha nem a balosok nyernek, akkor nincs is demokrácia (VIDEÓ)
Ha nem a baloldal nyer meg egy választást, akkor mindig a demokráciával van a baj, így nem meglepő, hogy most is ezt kommunikálják kifelé a magyar balosok, akiknek nagyon mély ütés az amerikai választás eredménye. A felvételek alapján viszont a liberális amerikaiaknak is, hiszen krokodil könnyeket hullajtva vették tudomásul, hogy a Demokraták repülnek. De valóban olyan súlyos a helyzet, hogy sírnak az emberek? Mi nem sírtunk, sőt a mosolyt sem lehetett levakarni az arcunkról az eheti Skót dudában, ahol kitértünk arra is, hogy a férfiak szavaznak inkább Trumpra és a nők Harrisra, de olyan is előfordul a tengeren túlon, hogy valaki irányt vált és egyik évben még jobb, a másikban már baloldali. Nálunk ez ritkább. Megtörve a választások témáját, kicsit beszélgettünk a transzokról is, hiszen már mindennapos látványnak számítanak a német televízióban, a mellekről ismert Hooterst pedig beperelték azért, mert nem alkalmazott egy transz nőt. A DK szerint pocsék világ jön, a Momentum kardjába dőlt, Márki-Zay Péter fekete keddről beszél miközben a Jobbik és a Mi Hazánk a Fidesszel együtt ünnepel
A baloldalnak már nagy rutinja van abban, hogy a számukra vesztes választást hogyan kell megmagyarázni. A Facebookon a legtöbb ellenzéki arról beszél, hogy vége a világnak, a demokráciának pokoli évek várnak ránk, mindeközben a Fidesz, a Jobbik és a Mi Hazánk is megkönnyebbülten konstatálta, hogy visszatér Donald Trump. Magyar Péter meg annak ellenére, hogy Brüsszelben a Trump-ellenes padsorban ül, most az amerikai elnök ülepéig ér a nyelve. A független, objektív sajtó (alias FOS) szörnyülködik és a forint zuhanásáról ír, a balosok krokodilkönnyekkel tömik magukba a cherry queent, mindenki más pedig mosollyal az arcán reméli, hogy valóban egy új világ jön most el és visszatérhetünk a boldog békeidőkhöz. Ajánljuk még
Hol és miért akadt el a pedofil ügyek felgöngyölítése? – Szakértői Kormány S02E03
Az Orbán-kormányt kívülről akarják megbuktatni – Lóránt Károly és az Öreg
Magyarország működőképes alternatívát képvisel az Európai Unióban, ezért akarják megbuktatni az Orbán-kormányt. Lóránt Károly közgazdász volt az Öreg vendége. Lóránt Károly szerint a magyar kormány a gazdaság- és szociálpolitikájával szinte egyedül áll Európában. Példát mutat arra, miként lehet nemzetállamként működni, akár sikeresen is. Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni. Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!