vad dezső
Valahogy mindig félúton, valahogy mindig célkeresztben – Tíz éve halt meg Varga Zoltán, a diktatúrában és később is lejáratott futballzseni
Tíz éve hunyt el Varga Zoltán. Játékosként és edzőként is százezrek rajongtak érte. Az egyik legzseniálisabb futballista volt, de disszidálása után igazán sehol sem tudott megragadni, pedig Cruijff utódja lett az Ajaxban. Itthon lejáratta a kommunista sajtó, újságíró-ügynökök és KISZ-káderek írtak róla gusztustalan cikkeket. A sportvezetés elérte, hogy eltiltsák, aztán – szinte biztosan ártatlanul – meghurcolták egy bundabotrányban. Miután a kilencvenes években hazatért a Fradihoz, először imádták, de aztán összezördült a csapat több alapemberével, és a média nagy része is végig ellene volt. A sajtóhadjáratot nemezise, Hegyi Iván vezette, aki a Népszabadságban mindent megtett Varga ellehetetlenítéséért. Sikerült: a magyar futball velejéig züllött, kilencvenes-kétezres évekbeli mocsarában Varga képtelen volt alkotni. Őszinte, a konfliktusokat nem kerülő, hanem abba beleálló egyénisége tökéletes ellentéte volt annak a kádári korszakból eredő mutyivilágnak, amely végül megsemmisítette őt. Cikksorozatunkkal emlékezünk rá. Ajánljuk még
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?