választási csalások
Trump új reménye – Választási csalás miatt Texas beperelte Pennsylvaniát, Michigant, Georgiát és Wisconsint
Texas kormánya azt kérte kedden az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságától, hogy érvénytelenítse a szavazás eredményét Pennsylvaniában, Michiganben, Georgiában és Wisconsinban választási csalás, és az alkotmányos rend elleni támadás miatt. Két helyről – Georgiából és Pennsylvaniából is eljutott korábban a Legfelsőbb Bíróságig a direkt választási csalás, a választási rendszer kiskapuival való visszaélés, valamint a választási rendszer illegitim módosításának vádja fellebbezések útján, de most egy harmadik helyről is megerősítést kapott Trump tábora.Teljes fegyverzetben harcol Trump ellen a Deep State „hadserege”
Donald Trump továbbra is azt hangoztatja közösségi médiás kommunikációjában, hogy csalás történt, és ő az elnökválasztás tényleges nyertese, eközben a közvélemény leginkább arra kíváncsi, mikre alapozza az eddig kormányzó elnök a magabiztos kijelentéseit. Ami tény, hogy Trump hetvenhárommillió választója több, mint amennyit bármikor ezelőtt leadtak amerikai elnökjelöltre. A Demokrata Párttól a Facebookon át a CNN-ig és a New York Timesig ívelő progresszív szövetség számára a legrosszabb forgatókönyv, ha bebizonyosodik, hogy Biden csaknem hetvenkilencmillió szavazója csalás eredménye, a regnáló elnöké viszont a hetvenhárommilliónál is jóval több. Ez olyan népi legitimációt adna az általuk engesztelhetetlenül gyűlölt Trump mögé, amit mindenképpen meg kell akadályozniuk. Magyarországon olyan szemmel érdemes néznünk mindezt, hogy ami Amerikában van most, az néhány éven belül nálunk lesz.Így lehet csalni az amerikai választásokon
Legalább háromféle módon lehet csalni az amerikai választásokon, és mindhárom inkább a demokratáknak az érdeke. A PragerU jobboldali online szabadegyetem a lehetséges amerikai választási csalásokról szóló, még februárban készült videójában Eric Eggers, a Government Accountability Institute oknyomozója kifejti: nem a külföldi befolyás a nagy veszély egy amerikai választáson, hanem a belföldi manipuláció lehetősége. A szakértő három módszert említ: a névsor-manipulációt, az úgynevezett szavazatszüretet és az illegálisok voksolását. A Mandiner részletesen bemutatta a három módszer lényegét.Újabb Soros-szervezet, az Avaaz próbál meg beavatkozni a magyarországi választásokba
A Soros-birodalom újabb nemzetközi szervezete, az Avaaz szállt be a magyar választási kampányba célzott és válogatott online üzenetekkel - olvasható a 888.hu portál szombati cikkében. Az írás emlékeztet arra, hogy az Avaaz egy nemzetközi, bázisdemokratikusnak mondott milliós online aktivistasereg, szerepük volt a legutóbbi francia, német és olasz választási kampányban is.Ajánljuk még