vallási ünnep
Így ünnepli London a muszlimok egyik legszentebb ünnepét (Galéria)
A Ramadán az iszlám vallás egyik legfontosabb ünnepe. A hívőknek ilyenkor 30 napos böjtöt kell tartaniuk, amitől a test és a lélek megtisztulását szolgálja. Napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a szexuális kapcsolattól, kerülniük kell a haragot, az erőszakot, az irigységet, és a különböző vágyakat. Gyakorlatilag minden emberi gyarlóságukat el kell felejteniük erre az időszakra. Európaiként talán egy nagyon szigorú, testi-lelki böjtként lehet ezt értelmezni. Felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. A Ramadán ma is komoly vita tárgya az európai muszlimok körében, mivel van, aki a szülőhazájában hagyta ezt a hagyományt, míg mások szigorúan követik azt. Mivel az Egyesült Királyságban viszonylag magas a muszlimok aránya (Londonra ez hatványozottan igaz), a Ramadán egy kiemelten kezelt időszak. Ilyenkor díszkivilágítást kapnak a főváros stratégiailag fontos pontjai. Vass Zoltán londoni magyar fotográfus most is fantasztikus képekkel kedveskedett portálunknak. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után