verőce
Hajókatasztrófa történt Verőcénél: ketten meghaltak, öten eltűntek – folytatódik a kutatás (videó)
A Dunán vélhetően szállodahajóval ütközött egy kis géphajó; eddig két holttestet találtak, a nyolc utas közül ötöt még keresnek. A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.2010-hez képest csaknem háromszorosára nő a családok támogatására fordított összeg a költségvetésben
A kormány politikájának köszönhetően 2010-hez képest csaknem háromszorosára emelkedik 2022-re a családok támogatására fordított összeg a költségvetésben – mondta Rétvári Bence csütörtökön, Verőcén. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Pest megyei település bölcsődéje új épületének átadásán beszélt erről.Mávinform: nem közlekednek a gödöllői elővárosi vonatok
A vasárnap délutáni vihar több helyen megrongálta a vasúti felsővezetékeket, biztosítóberendezéseket, és bár a károk nagy részét helyreállították, egyes helyeken még hétfőn hajnalban is késésekre kell számítani, a gödöllői elővárosi vonatok pedg még nem közlekednek.Ajánljuk még