vésey kovács lászló
Mi is megünnepeltük Magyar Péter születésnapját | The Fair Right (videó)
Jobb adni, mint kapni – tartja a mondás, ez azonban csak akkor igaz, ha tudjuk, mire vágyik a másik. Magyar Péter esetében azonban ez a kérdés már önálló filozófiai problémává válik. A Mester ugyanis mindent birtokol, amit egy földi halandó valaha is kívánhatna magának: hatalmat, bölcsességet, és egy olyan karizmát, ami még a sziklafalat is képes megolvasztani. Mivel egy ilyen félisten esetében nem könnyű ajándéknak megfelelő dolgot találni, felvetődik a kérdés: mit is adhatunk hát egy ilyen éteri lénynek, aki történetesen március 16-án (majdnem sikerült neki a 15-e) ünnepelte a 44. születésnapját is? Ennek alkalmából Vésey Kovács László barátommal úgy döntöttünk, hogy miközben méltó módon ünnepeljük Magyar Péter születésének napját, adunk néhány tippet, ha esetleg kedveskedhetni szeretnétek valami aprósággal a bölcs vezérnek. Lehet-e jog és kötelesség a gyilkosság? – Politikai pankráció
Méltó halál-e az eutanázia, és ha igen, mihez méltó? Milyen ajtókat szabad kinyitni az eutanázia ügyében, és mi a biztosíték rá, hogy ha egy ajtót résre megnyitunk valamilyen elvi kérdésben, akkor nem jön valaki perceken belül, hogy sarkig kirúgja azt? Nyilván semmi, mert eddig minden alkalommal így jártunk, ráadásul ez a konkrét ügy is ugyanilyen pályát jár be Hollandiában és Belgiumban, ahol már tinédzser kori depresszióra is fel lehet íratni az orvossal a szándékolt halált. Kinek legyen felhatalmazása jóváhagyni vagy elutasítani az öngyilkossági kérelmeket? Honnan származhat az ilyen felhatalmazás? Utasítható-e az ölésre egy életmentésre felesküdött orvos, és megtagadhatja-e ilyenkor az orvos az engedelmességet? Hosszan sorjáztak a megválaszolatlan, sőt megválaszolhatatlannak tűnő kérdések a Politikai pankrációban, ahol Karsai Dániel európai emberi jogi bíróságra beadott keresete nyomán került terítékre a kérdés. Balogh Gábor szabadúszó újságíró mindezeken felül még azt is felvetette, saját családi esetre hivatkozva, hogy mi van, ha a halálos beteg emberrel csoda történik, és meggyógyul, ám az esetleges eutanáziával ezt a további életet veszi el önmagától. Vésey Kovács László, a PestiSrácok munkatársa szerint, ha az ember elkezd Istent játszani, élet és halál uraként viselkedni, abból kizárólag kezelhetetlen káosz sülhet ki. Nem akarom elképzelni, hogy mit tennék, ha LMBTQ érzékenyítést tartanának a gyerekemnek – Portrébeszélgetés Vésey Kovács Lászlóval (VIDEÓ!)
Csallóközben kezdte pályafutását helyi újságíróként, mindeközben az azóta letiltott, Gyűlölt Ellenségeink című blogot is írta Takács Áronnal (alias Kurtz ezredes), amit szeretett volna áthozni a PestiSrácok.hu odalára. Ez meg is történt, de már Bezzegnemzetek címmel. Így került kapcsolatba Huth Gergely főszerkesztővel, aki aztán felfigyelt Laci tehetségére, és cikkek, riportok készítésével is megbízta. A belpolitikai témákat már nagyon unja, mert úgy érzi semmi szellemileg inspiráló nincs benne, ezért szívesebben ír történelmi, társadalmi, magyar néplélekkel foglalkozó és vallási témájú cikkeket. Többször írt már az LMBTQ-ról, amire akkor kapott rá, amikor az első gyermeke megszületett, hiszen már régóta látta, hogy az érzékenyítés célpontjai a gyerekek. Saját bevallása szerint el sem akarja képzelni, hogy ő mit tenne, ha a tudta nélkül érzékenyítenék egy oktatási intézményben a gyermekét ilyen témákkal, de jobbnak látja, ha ezt más sem akarja kipróbálni. Mindeközben figyelembe veszi azt a tudományos tényt, hogy a homoszexualitást mindig külső tényezők bontakoztatják ki. Minden, amit tudni kell a vízről aszály idején – Szalma Elemér hidrobotanikus és Kulcsár László gazdálkodó a Polbeatben (19 órától az R56-ban)
Rendszerszerűvé válik az aszály, vagy csak éppen peches évünk van? Tényleg víznagyhatalom vagyunk? Mihez kezdjünk a vízzel a tájban, és a szennyvízvezetékben? Hogyan ne pazaroljuk el, amink van? Pótolható-e, amit elpazaroltunk? Mindent, amit érdemes tudnunk a vízről, megkérdezzük Szalma Elemér hidrobotanikus egyetemi docenstől a Polbeat mai felvételén, 19 órakor, az R56 szabadságharcos sörözőben. A kérdezésben és a válaszkeresésben Kulcsár László, a lovai takarmányozásáért aggódó homokhátsági gazdálkodó, a Zöld Gerilla mozgalom élharcosa működik közre. A műsorvezető Vésey Kovács László. Jöjjön el, kérdezzen Ön is! Lackner Csaba még mindig nem ismeri fel magát a kokainszárítós felvételeken (Videó!)
A kispesti botrányok után sem áll meg az élet a XIX. kerületben. A korábban korrupcióval és droggal hírbe hozott volt MSZP-s önkormányzati képviselővel, Lackner Csabával a kerületi bíróságon futottunk össze, ahol újra megkérdeztük tőle, hogy ha nem drogot, akkor mit szívott el annak idején 3,6 millió forint értékben az a férfi, akinek a hangja kísértetiesen hasonlít az övére, és milyen port lobogtatott a ventilátor előtt az a személy, aki rá szintén kísértetiesen hasonlít. Lackner először nem akart válaszolni, majd kitért a válaszadás elől, végül ügyvédje parancsára elhallgatott. A bírósági ügy azonban most nem erről szólt, hanem arról, hogy Lackner beperelte kollégánkat, Vésey Kovács Lászlót azért, mert írt egy cikket egy újabb, Lacknerhez kötött botrányról. Részletek a videóban, amely a Pesti Riporter ma esti adásában is látható lesz 19 órától. Vagyonelkobzással és lakosságcserével tér vissza a kommunizmus az I. kerületbe – Pesti Riporter (videó)
Azt majd a polgármester eldönti, hogy kik lakhatnak a Várnegyedben, és kik költözzenek azok helyére, akiket elüldöznek onnan. A baloldali propaganda ingyenélő gazdagoknak kiáltotta ki azokat, akik műemlék épületben lévő lakásban élnek, és megkezdte ellenük az uszítást. Ők – a többséggel ellentétben – nem vehették meg a lakásukat a ’90-es évek elején, ezért alacsony lakbérrel kárpótolták őket. V. Naszályi Márta (Párbeszéd) polgármester most ezt felrúgva, többszörösére emelné nekik a lakbért, és akiket ezzel elüldöz, azok helyére – a saját jóember-pontjait gyarapítva – hajléktalanokat és közszolgálatot végzőket telepítene. Ezalatt Újbudán is dübörög a baloldal, de ott identitáspolitikában utaznak és jókora hátszelet kap az LGBT-mozgalom. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.