Pesti Srácok

Nem akarom elképzelni, hogy mit tennék, ha LMBTQ érzékenyítést tartanának a gyerekemnek – Portrébeszélgetés Vésey Kovács Lászlóval (VIDEÓ!)

Csallóközben kezdte pályafutását helyi újságíróként, mindeközben az azóta letiltott, Gyűlölt Ellenségeink című blogot is írta Takács Áronnal (alias Kurtz ezredes), amit szeretett volna áthozni a PestiSrácok.hu odalára. Ez meg is történt, de már Bezzegnemzetek címmel. Így került kapcsolatba Huth Gergely főszerkesztővel, aki aztán felfigyelt Laci tehetségére, és cikkek, riportok készítésével is megbízta. A belpolitikai témákat már nagyon unja, mert úgy érzi semmi szellemileg inspiráló nincs benne, ezért szívesebben ír történelmi, társadalmi, magyar néplélekkel foglalkozó és vallási témájú cikkeket. Többször írt már az LMBTQ-ról, amire akkor kapott rá, amikor az első gyermeke megszületett, hiszen már régóta látta, hogy az érzékenyítés célpontjai a gyerekek. Saját bevallása szerint el sem akarja képzelni, hogy ő mit tenne, ha a tudta nélkül érzékenyítenék egy oktatási intézményben a gyermekét ilyen témákkal, de jobbnak látja, ha ezt más sem akarja kipróbálni. Mindeközben figyelembe veszi azt a tudományos tényt, hogy a homoszexualitást mindig külső tényezők bontakoztatják ki.

Fotó: PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.