Pesti Srácok

vezető

Akár a hűtlen kezelés gyanúját is felvethetik az újbudai önkormányzat ügyvédi szerződései

Magyar ugar 2020 április 27.
Az újbudai önkormányzat a polgármester-váltás óta két kézzel szórja a közpénzt saját bizalmi körökből származó ügyvédekre. Korábban már bemutattuk, hogy a DK-s László Imre (fotónkon) mvezette kerület a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodának három szerződés alapján év végéig összesen legkevesebb 20 millió forintot fizet ki. A birtokunkba került dokumentumokból kiderül, hogy a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt politikus-jogász mellett, további baráti ügyvédeket is foglalkoztatnak megegyező vagy teljesen hasonló feladatkörrel, összesen további legkevesebb 43 millió forintért az adófizetők pénzéből. A megbízott ügyvédek között Czeglédyn kívül további köztörvényes büntetőeljárásban érintett ügyvéd nevére is bukkantunk. De az iratokban előtűnik Karácsony Gergely kedvenc ügyvédi irodájának neve is, amely mellesleg még a Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásainak szabálytalanságait összegző jelentésében is szerepel szabálytalan közbeszerzés ajánlattevőjeként. A László Imre vezette kerület csak ügyvédekre minimum 60-70 millió forintot fizet ki évente, és ebben még nincs benne az önkormányzati cégek által kötött ügyvédi megbízások díja. Mindez több, mint a kétszerese annak, mint amit azonos feladatkörre az előző kerületi vezetés kifizetett.

Itt a videó arról, hogyan tette helyre a BBC propagandistáját élő adásban Kovács Zoltán

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 26.
Ezúttal a BBC riportere, a „kérdései” alapján hardcore sorosistaként jellemezhető Stephen Sackurt próbálta kellemetlen helyzetbe hozni Kovács Zoltánt, a kormány nemzetközi kommunikációjáért felelős államtitkárát, akivel videós interjút készített a nemzetközi hírcsatorna HardTalk című műsorábam. A kérdéseknek álcázott nyilvános politikai boszorkányüldözés közepette az államtitkár azonban nem csupán hazánkat védte meg és a magyar választók által harmadszor is kétharmados többséggel felhatalmazott kormányt, hanem jól helyretette a láthatóan egyre zavartabbnak tűnő riportert is, aki természetesen nem tudta a kérdések sorából kihagyni a migránsok befogadását sem. Talán az sem meglepő már számunkra, hogy előkerültek a diktatúrák és az európai értékek paneljei is. Vélhetően a Helsinki Bizottság jelentésein szocializálódó riporter azonban csúfosan elvérzett Kovács Zoltán válaszaival szemben, aki már nem először tette helyre a külföldi sajtó hazugságait. Csakúgy, amiként azt Varga Judit igazságügyi miniszter, vagy éppen Szijjártó Péter is rendszeresen megteszi, Kovács Zoltán sem kímélte szembesíteni az igazsággal, a valóságtól nem kicsit elrugaszkodott liberális média főbb csatornáinak "objektív" kérdéseit. Érdemes megnézni a Kovács Zoltánnal készült interjút, amit a politikus facebook-oldalán is láthatnak.