vezető
Magad uram, hiszen a tiédnél jobb nincsen! - Legyen a Föld napja a magyar újrakezdésé (K. T. Zelenay írása)
"Karantévedés" lenne azt gondolni, hogyha egyszer a világjárványnak vége, minden ugyanott folytatódik majd, ahol abbahagytuk. Ha mégis így lenne, nem értettük meg az idők szavát, nem éltünk az isten adta lehetőséggel. Mint minden világjárvány, globális kataklizma legyen az ember vagy természet alkotta, háború vagy egyéb katasztrófa, megállítja, akár el is pusztíthatja az érvényben lévő civilizációt. Az emberiség számára jó hír, hogy az ősi római mondással élve: minden, mindenre épül. A civilizációkat általában újabbak, legtöbb esetben jobbak követik. Ám, mivel Róma sem egyetlen nap alatt épült, így nehéz, felelősségteljes, de hatalmas lehetőségekkel teli hónapok, évek állnak előttünk. Gyurcsányi mélylélektan, momentumos mohóság és egy csipetnyi foci Ambrózy Áronnal (Karantén-vlog)
Hetek teltek el azóta, hogy megváltozott az életünk és az új szabályok, a bezártság tölti ki napjaink nagy részét. Közben az ellenzék is megmutatta, hogy veszélyhelyzetben mire képes; a marakodáson, pánikkeltésen kívül kevés épkézláb ötletükre emlékszünk, de persze nem feledkezhetünk meg Hadházyék körforgalomban szédülgető dudáló akciójáról, ami majdnem megbuktatta a Karmelitában pöffeszkedő Orbán Viktort. A frontvonalak megmerevedtek, mi pedig az eheti Karanténban beszélünk arról, hogy vajon az Index számára az 55 százalékon álló kormánypártok növekvő népszerűsége miért jelenti azt, hogy az emberek elégedetlenek, de szót ejtünk a kispesti mutyis csapat újabb ügyéről, valamint Ambrózy Áronnal kivesézzük egyik nagy kedvencét, Bangónét és Gyurcsány Ferenc 2010 előtti arcát, valamint azt, hogy mára miféle lassulások és torzulások változtatták meg az egykori szemkilövető dicsőséges nimbuszát. A gödi momentumos polgármester mohósága is terítékre kerül, végül pedig azt is megtudhatják a velünk tartók, hogy a magyar vagy a spanyol foci a népszerűbb hazánkban. Nézzék meg videónkat! Vita a Tusk család múltjáról – Levélben kérjük a balliberális lengyel propagandistákat, hogy hazugságok helyett inkább tájékozódjanak
A Lengyelországban megjelenő Fakt nevű bulvárlap felszólította a magyar újságírókat, hogy kérjenek bocsánatot az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk családi múltjával kapcsolatos információk megosztása miatt. Katarzyna Kozłowska, a Fakt főszerkesztője szerint több meghatározó sajtótermék hazugságokat és manipulált fotókat próbált tényként bemutatni. A pontosság kedvéért le kell szögeznünk, hogy Donald Tusk nagyapja bizonyítottan és vitathatatlanul a Wermachtban szolgált, bár természetesen – a lengyel-német határrégió jellege miatt – ezt különféleképpen értelmezhetjük. Kozłowska írására a wPolityce.pl reagált, amelynek szerkesztői szolidaritásukat fejezték ki magyar barátaikkal szemben, egyúttal kijelentették: a németek által alapított bulvárlap leplezni próbálja a botrányos ügyet, vagyis Donald Tusk kijelentéseit, aki habár közvetetten, de mégis egyértelműen párhuzamot von a jelenlegi magyar kormányzat és a Harmadik Birodalom között. Ez elfogadhatatlan, manipuláción alapuló nyelvhasználat, amely igazából megalázza a náci Németország áldozatait – hangsúlyozták a lengyel újságírók. Tisztelt Olvasóink! A PestiSrácok.hu szerkesztősége ma lengyel nyelvű levelet küld a Fakt.pl-nek, amelyben arra hívjuk fel a portál munkatársainak figyelmét: nem állítottuk azt, hogy Donald Tusk nagyapja az SS tagja lett volna, hisz pontosan tudjuk, hogy ez nem volt lehetséges, ugyanakkor az, hogy Józef Tusk a Wehrmacht tagja volt, történelmi tény. Levelünkben – amely cikkünk végén olvasható – arra kérjük lengyel kollégáinkat, hogy hiteles, megbízható forrásokból tájékozódjanak, és ne üljenek fel a nemzetközi balliberális propaganda hazudozásainak, árokásó tevékenységének.