vezető
Botka László önkormányzata és a szegedi bíróságok együtt tényleg olyan, mint egy nagy család (3. rész)
Nemcsak konkrétan a szegedi Mars téri kereskedők üzleteinek ledózerolása miatt indított ügyekben, hanem a károsultak más peres ügyeiben is járt el olyan bíró a Szegedi Törvényszéken, aki több szállal is kötődik az önkormányzathoz, tehát minden bizonnyal elfogultságot kellett volna jelentenie, de nem tette. A szegedi vállalkozók bírósági pereiben felmerülő összefonódásokat feltáró cikksorozatunk harmadik részében bemutatjuk, hogy az egyik Mars téri károsult kereskedőt az IKV Zrt. feljelentése nyomán egy olyan bíró ítélte el, akit sportklubján keresztül támogatnak Botkáék. A törvényszéki bíró édesapja pedig az a korábbi szegedi rendőrkapitány volt, akiről kiderült, hogy szerepelt a VIP-parkolóbérletesek listáján, amelyből szintén botrány és bűnügy lett. "Kifelé a méhemből, b*meg!" – Gyermekmentességet hirdető blog "érzékenyít" a gyermekvállalás ellen
Egyre nagyobb teret hódít manapság a tudatos gyermektelenség ideája. Fontos leszögezni, hogy természetesen mindenkinek joga van nem vállalni gyereket, és az is egyértelmű, hogy ezt nem büntetheti egy normális állam. Létezik azonban egy Gyermekmentes Övezetnevű blog, akik ezt nem egészen így látják. Közel 15 ezer kedvelője van a Facebook-oldaluknak, a hangnemük pedig igen éles. Sok kommentelőjük azt hirdeti, hogy megbélyegzik, gyűlölik őket, számkivetettek és csupán megtűrt állampolgárok. Ehhez képest ők azok, akik gúnyos, ironikus és dehonesztáló módon beszélnek azokról, akik gyermeket vagy gyermekeket vállalnak. Szerintük a gyerek csak nyűg és undort keltő kolonc, és még természetesen káros is a bolygóra. Hamis "önpajzsolásuk" közben persze csak azt felejtik el, hogy a családtámogatás nem büntetés, hanem előny annak, aki élni szeretne vele; aki nem így gondolja, az sem kerül börtönbe darócruhában. Most, az elöregedő és 1981 óta közel egymillió főt vesztő magyar társadalom túlélését jelentik a gyermekek; sok magyar fiatal tervez családot, ők ehhez kapják a támogatást, hogy ezek a gyermekek meg is szülessenek. A blog szerint azonban a túlnépesedés miatt amúgy sem érdemes, sőt, káros gyermeket szülni. Veretes elemzéseikből azt sajnos kifelejtik, hogy Európa majdnem minden országában fogy a népesség, míg Afrikában és Indiában népességrobbanás zajlik jelenleg is. A túlnépesedést tehát nem hazánkban kellene megállítani.