vezető
GEOrgPOLITIKA – Háromezer rab az ukrán fronton és új orosz taktika
Ukrajnának sürgősen új katonákra van szüksége. Egy új törvény lehetővé teszi a foglyok toborzását is. A folyamat azonban nagyon különbözik az oroszországi eljárástól. Már több ezer katonát toboroztak ilyen módon, és még sok ezerrel több is lehet a közeljövőben.Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
Akár valami eredetibb cím is eszembe juthatott volna. Batsányi János elhíresült mondatát sokan, sok helyütt idézték már. Például tavaly júliusban Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke egy tüntetésen a francia konzulátus előtt. Vagy Bogár László ugyanekkor, egy videójában a YouTube csatornáján.Hősiesen állták a sarat a szlovének, aztán összeomlottak a büntetőpárbajban – Portugália vért izzadva negyeddöntős
A csalódást okozó nagycsapatok Eb-je ez, legújabba Portugália iratkozott fel a szenvedő esélyesek közé. Úgy tűnik, belepunnyadtak abba a hozzáállásba, amellyel 2:0-ra kikaptak a csoportjuk zárómeccsén Georgia ellen, és Szlovéniával szemben is csak mezőnyfölényig és jobbára kaput eltévesztő lövésekig jutottak el. A balkáni csapat szinte minden erejét a védekezésbe fektette, de nem hiába, hiszen hosszabbításra kényszerítették Ronaldóékat, sőt azt is túlélték. A büntetőknél aztán megremegtek az addig magabiztos szlovén lábak, és a teljes összeomlás vége portugál továbbjutás lett.A Patrióták Európáért frakció hamarosan a legnagyobb szövetség lehet Európában -Orbán Viktor interjúja az M1-en
Mától Magyarország az Európai Unió soros elnöke, és már korábban is beszélt arról Orbán Viktor, hogy mik lesznek a prioritások ebben az időszakban. Most a közmédiának adott interjújában mondta el, hogy a migráció területén ahelyett, hogy büntetnek minket, inkább a módszereinket vehetnék át, fognak is javaslatokat tenni a soros elnökség alatt erre is és a gazdasági fellendítésére is. Az új frakcióról (Patrióták Európáért) elmondta, hogy lesznek meglepetések a csatlakozókat illetően, július 8-án pedig alakuló ülést tartanak. Céljuk, hogy végül ez a frakció legyen a legnagyobb és Orbán Viktor elmondta azt is, hogy miért nem tudtak végül az ECR-hez csatlakozni.Már az első napokban nagy a sikere a Patrióták Európáért frakciónak, úgy tűnik már csak egy ország csatakozására van szükség
Vasárnap délután Bécsben jelentette be Orbán Viktor, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és Andrej Babis, korábbi cseh kormányfő, az Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) elnöke egy új politikai formációt hozott létre Patrióták Európáért névre keresztelve, amely a harmadik legerősebb európai parlamenti frakcióvá válhat az unióban. Már most nagy az érdeklődés a pártok részéről a csatlakozáshoz. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint már csak pár nap van, hogy a frakció megalapításának feltételeit teljesítse a csoport, de a nagy érdeklődére való tekitettel feltehetően sikerrel járnak majd.A feltörekvő portugál párt is csatlakozott az új, patrióta pártcsaládhoz
A vasárnapi bécsi aláírás után azonnal megindult az európai jobboldali pártok áramlása a formálódó Patrióták Európáért (Patriots for Europe) szövetséghez– írja az Origo. A portugál Chega párt elnöke, André Ventura bejelentette: része kíván lenni a szuverenista erők összefogásának, az ezt célzó javaslatot pártja döntéshozó testületei elé terjeszti.Minden szuverenistának össze kell fognia az Európai Parlamentben!
Az Európai Parlamentben a pártcsaládok jelentős része már a birodalmat képviseli és nem a nemzeteket. Orbán Viktor és társai megpróbálnak újra demokratikus tartalmat adni az Európa-projektnek. A három erős közép-európai párt vezetője azt ismerte fel, hogy a demokratikus tartalmát, értékeit teljesen elveszítő Európai Unióban, a nemzeti gondolat, a nemzetek demokratikus képviseletére van szükség az Európai Parlamentben is.Téglásy Kristóf a PS-nek: Magyarországon alacsony a drogfogyasztási arány, de ijesztő a tendencia
Legaggasztóbb tény az, hogy Magyarországon is az első kipróbálása bármilyen illegális kábítószernek 14 éves kor körül történik meg, és ez fokozottan veszélyeztetetté teszi a gyerekeket, hiszen amíg ki nem fejlődik a szervezet, addig minden kábítószer, még a legenyhébbnek tartott marihuána is fokozottabban rombol, ezért nagyon oda kell figyelni erre a korosztályra – mondta Téglásy Kristóf a PestiSrácok.hu-nak. A Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója az ENSZ drogprevenciós világnapjának alkalmából arról beszélt lapunknak, hogy Magyarország uniós átlagban még nincs rossz helyzetben, viszont a tendencia folyamatosan romlik. Úgy vélekedett, a prevenciós programokat általában most már nem is középiskolás korban kellene elkezdeni átadni a fiataloknak, hanem inkább a 7-8. osztályos korban.Indul a magyar uniós elnökség - Átvette az irányítást Orbán Viktor az EU-ban
Ma vette kezdetét Magyarország fél éves időszaka az Európai Tanács elnöki posztján. Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben vette át az elnökséget Alexander De Croo belga kormányfőtől. A belga elnökséget követően Magyarország veszi át az irányítást, majd fél év múlva Lengyelország következik. Az Európai Unió Tanácsának elnöksége ha csak rövid időre is, de jelentős befolyással jár – írta meg a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















