vezető
Magyar Péter szerint a támogatásának 30 százaléka az ellenzéki szavazóktól jön – Így reagáltak a kijelentésére az ellenzéki képviselők (Videó)
Magyar Péter a múlt hét szombati demonstrációján azt hangoztatta, hogy az ő felkészültségével és víziójával legyőzheti Orbán Viktort. A tüntetés után a Guardian brit lapnak azt állította, hogy "a támogatásának 30 százaléka az ellenzéki szavazóktól, 30 százaléka a függetlenektől és 20 százaléka a kormány támogatóitól jön". Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke közösségi oldalán úgy fogalmazott: "Orbán még mindig hátradőlve kávézik, mert a Fidesz tábora továbbra is egységes, és lényegében meg sem érintette az, ami történik". Korábban Nagy Attila Tibor szakértő az Indexnek kijelentette: az ellenzéknek nyilvánvalóan az az érdeke, hogy Magyar Péter nyomulását megpróbálják lefékezni, úgyhogy szerinte arra kell készülni, hogy nagyon komoly harc folyik majd Magyar Péter és az ellenzéki pártok között. Hétfőn az Országgyűlésben is szóba került Magyar Péter és az általa közzétett hangfelvétel is. Részletek a videóban! Baranyi Krisztina már mindenkit maga ellen haragított Ferencvárosban, mi lesz ennek a vége? – Karanténvlog
Ferencváros tényleg a baloldali összefogás laboratóriuma lett, hiszen látszik, hogy amit lehet, tönkretesznek, a többihez meg nem értenek, egymást pedig leszalámizzák. Négy és fél év alatt tulajdonképpen kiderült, hogy a káoszon és romboláson kívül nem értenek semmihez, és a jobboldal elleni gyűlöleten kívül csupán egymás lenullázása okoz örömet nekik. A beszélgetés során szóba került az a két momentumos önkormányzati politikus, akik kiléptek pártjukból, mert a Momentum Baranyi mögé állt be, ők pedig a több éves tapasztalat alapján nem képesek elfogadni ezt a döntést. Nem túl jó hír ez Baranyinak, akinek a renoméja egyre csökken, és egyre inkább a saját egykori szövetségesei azok, akik folyamatosan ütik be a szögeket a magát függetlennek füllentő polgármester politikai koporsójába. A ferencvárosi lakosok pedig csupán annyit érzékelnek, hogy azok a személyek, akik az ő gyarapodásukat hivatottak előremozdítani, a kerülettel nem foglalkoznak, a bevételeket elszórják, vagy büntetésként fizetik, miközben gyalázzák azt a jobboldalt, akik vezetése alatt összehasonlíthatatlanul jobban teljesített Ferencváros. És mi jön vajon még? GEOrgPOLITIKA – Atomerőműre támadtak az ukrán drónok
A német köztévé, az ARD információja szerint Ukrajna drónokkal mért támadást az oroszok által ellenőrzött zaporizzsjai atomerőműre, amely Európa legnagyobb nukleáris létesítménye. Az incidensben több ott dolgozó megsérült. A drónok az ebédlőbe csapódtak be és a hatos reaktorblokk kupoláján robbantak fel. A Nemzetközi Atomenergia-hivatal (IAEA) is jelentette, hogy tudomása van a támadásról. Sugárzó anyagok nem kerültek ki a légkörbe, ám a reaktor elleni dróncsapás nagyon komoly incidens – nyilatkozta Rafael Grossi, a hivatal igazgatója. A szakember szerint az ilyen támadások egy nagyon súlyos nukleáris katasztrófához vezethetnek. Kijev, akárcsak a múltban, ismét tagadta, hogy köze lenne a dróntámadáshoz. Mivel az orosz hadsereg közel két éve ellenőrzése alatt tartja az erőművet, nem igazán hihető, hogy az ott állomásozó erők saját magukat lövik. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.