Pesti Srácok

vezető

A magyarországi baloldal is bosszúra készül, már Donald Tusk ámokfutását dicsőítik – Karanténvlog

Ps TV 2024 január 13.
Aki időnként elfelejtené, hogy mire képes a magyarországi baloldal, annak Gyurcsányék, a Momentum és a többi hozzájuk csatlakozó töredékbolsevik igyekszik záros határidőn belül figyelmeztetést küldeni, hogy ők bizony nem változtak meg. Alapkő maradt a saját nemzet elleni következetes háború, hiszen bárminek tudnak örülni, ami rossz a magyaroknak. A külföldön bárhol kialakuló káoszt és anarchiát ugyancsak örömmel fogadják, hiszen minden ilyen történésben lehetőséget és példát látnak, amit hazánkban is előszeretettel fel lehet használni. A Karanténvlog is megdöbbenéssel figyelte a lengyelországi eseményeket, normális ember azonban nem örül, mint a baloldal, hanem elborzad és eszébe jutnak a kommunista idők vérzivataros eseményei. A demokráciáért és jogállamért szavakban kiálló lengyelországi baloldal hatalomra jutását követően egyből diktatórikus és alkotmányellenes eszközökhöz nyúlt, természetesen a demokrácia védelmében. Ami ennél fájóbb nekünk, magyaroknak, hogy a magyarországi ellenzéknek még annyi esze sem volt, hogy visszafogja magát; vérszomjas hőbörgésben üzentek a magyaroknak, hogy itt is ez vár majd mindenkire, aki nekik nem tetszik. Tompos Márton, a Momentum önkéntes Lenin-fiúja külön kitette közösségi oldalára, hogy féljen a jobboldal, ők is törvénytelen bebörtönzésekre és jogtalanságokra számíthatnak. A tanácsköztársasági tempót az teszi teljessé, hogy Tompos egy 5 százalékos párt nímandjaként fenyegeti a többséget elszámolással. Végül a gyurcsányista hazugságokat is megmutatjuk a Karantén nézőinek, hiszen a DK minden hétre készül valami nyalánksággal, ahol a mézesmadzag mögött most is ott van az ostor. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl Rumble- és Youtube-csatornáinkra!
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."