vidékfejlesztés
Szövetségbe hívja az ország gazdáit az új agrárminiszter
Az összefogás és a közös munka a siker kulcsa az új kormány agrárminisztere szerint. Nagy István a Magyar Időknek elmondta, jelentős intézkedések várhatók a munkaerőhiány csökkentése, az öntözésfejlesztés, a közös osztatlan földtulajdon felszámolása, a piaci folyamatokból adódó gazdálkodói kockázatok mérséklése terén, és azon lesz, hogy a falu ne a múltat, hanem a biztos megélhetést nyújtó jövőt jelentse az új generáció számára.Fazekas Sándor: az uniónak támogatnia kell a családi gazdaságokat
A kis és közepes családi gazdaságok érdekeit kell képviselnie az új közös agrárpolitikának (KAP), a jelenlegi támogatási szint nem csökkenhet - szögezte le Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Brüsszelben, az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva hétfőn.Kósa: A magyar vidéki városoknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai vidék életszínvonalához
A közlekedési projektek a legfontosabbak a Modern városok programban; szeretnék fejleszteni a települések belső közlekedését, valamint minden megyei jogú várost bekötnének az ország gyorsforgalmi úthálózatába - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.A vidék, az agrikultúra megőrzésén múlik Európa önazonosságának megtartása
Az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint.Kistermelők kézműves termékeinek piacra jutását segítik Veszprém megyében
A Herman Ottó Intézet támogatásával Értékbolt nyílt a Veszprém megyei Taliándörögdön. A Kincsesház létrejötte óta a környék értékteremtőinek és értékőrzőinek találkozóhelye. Eddig kirakatként működött, ahol az érdeklődők megismerhették Veszprém megye kincseit. Mostantól a környék kistermelőinek, őstermelőinek és kézműveseinek piacra jutását is segítik.Ajánljuk még