vidéki bástyák
Elképesztően fájnak a magyar politikai sikerek a hazai baloldalnak – Vörös Tamás a Karanténvlogban
Magyar politikus elvileg a saját hazája érdekeit nézi, még akkor is, ha nem az ő oldala van kormányon. Ez lehet, hogy szinte minden országban így van, de ahogy a mondás tartja, nekünk kommunistából is a legrosszabb fajta jutott. Ezt bizonyította Balázs Péter, Bajnai korábbi külügyminisztere is, aki csak hebegett-habogott, amikor Ursula von der Leyen látogatásáról kérdezték az ATV-ben, és sziszegve próbált kihátrálni az egyértelmű válasz elől, miszerint ez valóban magyar diplomáciai siker. A Karanténvlogban Szabó Gergő Szalai Szilárddal karöltve beszélgetett a józsefvárosi állapotokról is a péntek esti vendéggel, Vörös Tamással, a VIII. kerület fideszes frakcióvezetőjével, hiszen a jobb sorsra érdemes kerületet két és fél év alatt szinte teljesen tönkretette Pikó András és az egymással is hadakozó baloldal. Szóba került a műsorban az Országgyűlésbe kerülő Momentum is, akik nem voltak képesek az üres, tartalom nélküli lózungokon kívül semmi másra most sem: ezt Hajnal Miklós bizonyította, akinek ostobaságait ki is elemezték a srácok. Természetesen a Jobbik sem maradhatott ki, akik 4 százalékos népszerűséget mondhatnak már csupán magukéknak, de a végső szétesés közepette vidéki bástyákról és kormányzásról hadováltak. Nézzétek most is a Karantént, most is megéri! A négy százalékos Jobbik nem létező vidéki bástyáiról sző meséket, ahol ellenállást építenének a kormány ellen (Karanténvlog)
Csak úgy sorjáztak ismét az ostobábbnál ostobább ellenzéki reakciók, ezt a hetet sem úszta meg a baloldal bődületes baklövések nélkül, a vesszőfutást pedig a Karantén sem hagyhatta szó nélkül. A DK szépen lassan visszamerészkedik a csatatérre, fegyvereit pedig továbbra sem cserélte le: a demagógia, hergelés, irigység keltése, a hazugság és a gyűlölködés Gyurcsány Ferencék legfontosabb szövetségesei maradtak. Így az alufóliás koronaherceg, Varga Zoltán most sem pihentette a hangszálait és teljesen paradox módon a bevándorlástól féltette az országot, miközben párttársaival együtt pont a migrációt támogatta. A Momentum bekerült a magyar Országgyűlésbe, és ha már ott vannak, akkor bizonyítják is "rátermettségüket", ugyanis Hajnal Miklós a szokásos semmitmondó mantrával állt elő a Parlamentben, amelynek a sértegetésen és a fenyegetésen kívül nem volt sok veleje. A Karantén foglalkozott a Jobbikkal is, akik a korábbi 20 százalék fölötti támogatottságból Jakab rémuralma alatt ismét eljutottak a parlamenti küszöb alá, a négy százalékos párt ezzel azonban nem foglalkozik, a valóságot messzire hajítják, cserében vidéki bástyákról delirálnak, ahonnan a Jobbik irányítaná az "ellenállást". Végül teret adtunk Balázs Péternek, Bajnai egykori külügyminiszterének is, aki sziszegő utálattal tekint a magyar sikerekre és kibírhatatlannak tartja, ha a magyar érdekeket hatásosan képviseli a magyar kormány! Nézzétek most is a Karanténvlogot! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után