videó
Szerinted mennyibe kerülhet egy facsemete elültetése Budapesten? Jávor Benedek elárulta nekünk (videó)
Évek óta dúl a harc a Római-parton. A helyiek egy része egy, a szentendreihez hasonló mobilgáttal szeretné védeni a területét, a "zöldek" szerint viszont ez tönkretenné a part természetes jellegét. Annak ellenére, hogy a magyar kormány már elkülönített egy jelentős összeget a gátépítésre és Brüsszelből is megítélt tízmilliárd forintnyi támogatást az árvízvédelemre, a főváros vezetése ma azzal büszkélkedik, hogy ez a terv lekerült a napirendről. "Aki hullámtérben építkezik, a számítson rá, hogy az árvíz kárt tehet az ingatlanjában" - hangoztatják a Párbeszéd Magyarországért megmaradt képviselői. Nézzétek meg a teljes videót!Az okleveles „pán-afrikanista” iskolapszichológus kitiltaná Eminemet a rapperek közül – Hardcore Hobbista
Eminem túlságosan fehér a raphez, ami egy közismerten afrikai műfaj, ezért Dr. Umar Johnson, a neves okleveles fajpszichológus gyorsan ki is zárta őt a műfajból, mondván, jogtalanul folytatja a tevékenységét, még a lakókocsiparkból hozott fehér privilégiumaival a háta mögött. A brit flottát meg a törökök zárták ki a Fekete-tengerről, mert hosszú évtizedek óta világos szerződések szabályozzák, hogy háború esetén oda csak az ott levő országok hadihajói hatolhatnak be a Boszporusz felől. A tengerek lesszabályát a 444 sajnos azóta se értette meg, ezért érzelmes cikkekben sorra magyarázta azokat a dolgokat, melyek végül nem következtek be. Nem abszurdabb helyzet ez, mint a Hamász esetleges Nobel-békedíja, utóbbinak gondolatával mégis eljátszadozott a szatirikus Babylon Bee hírportál. A második részben Bárkányi Pál adjunktus volt a vendégünk, akivel a kiberbiztonságról beszélgettünk.Novák Katalin a csíki szurkolók között skandálta Brassóban, hogy „ria, ria, Hungária” – A román sajtó azonnal hisztériázni kezdett (Videó)
A Transtelex cikke szerint Novák Katalin hétvégi erdélyi útja során Brassóban is megfordult, ahol találkozott a város polgármesterével, de a román sajtó figyelmét elsősorban a csíki jégkorongos szurkolók között készített szelfije ragadta meg – írja a Mandiner.Dobrev lehet, hogy szerelmes Orbánba, a momentumosok meg kigyúrták magukat az új évre – The Right Brothers
Így kezdődik az új év: Dobrev Klára újévi fogadalma Orbán Viktor. A momentumos hülyegyerek, akinek nem tudjuk a nevét, a jobboldali médiával keménykedik és be akar szólni mindenkinek (is). Zelenszkij ahelyett, hogy a békén gondolkodna, inkább aljas söpredéknek nevezi az oroszokat és durva fenyegetőzésbe kezd. Egy öntudatos woke nő szerint a McDonalds-ban a csirkés szendvics csomagolása egyet jelent Izrael támogatásával, a briteknél meg kiderült, hogy a Lordok Házában csupa alkoholista dolgozik.Kinhefner Dávid amatőr K-1 világbajnok volt a Küzdőtér vendége - szóba kerültek a Tik-Tok harcosok is
Nagyon jó dolog, hogy Youtube-sztárok, Tik-Tok-harcosok is bemennek a ringbe. Azonban ne feledkezzünk meg az igazi, magyar harcosokról sem, hiszen nekik köszönhetjük, hogy népszerű hazánkban a küzdősport. Kinhefner Dávid mindössze huszonnégy éves, de már amatőr K-1 világbajnok, valamint profi világbajnoki címmérkőzésen is volt kihívó. Érdemes megismerkedni vele, hiszen nagyon szorgalmas sportolóról beszélünk, és könnyen elképzelhető, hogy még sok komoly eredménnyel fogja megajándékozni a hazai szurkolókat.Öt perc – Aki sikeres, az nem lehet magyar
Gelencsér Ferenc egyedül felszabadítja Palesztinát, a kordonbontó nagymester Izraelből, taktikai mellénnyel és sisakkal felszerelve jelentkezett be. Úgy tűnik, így jár az, aki kegyvesztett lesz a Momentumban. Aki viszont sikeres lesz idehaza, az már nem is lehet igazi magyar, legalábbis a baloldali megmondóemberek szerint. Előremutató megállapítás ez valakitől, aki a Hajdu vezetéknév mellé büszkén viseli a Steve utótagot. Persze mondhatnánk azt is, hogy ne azt nézzük, mit mondanak, hanem hogy mit tesznek, nos lássuk! Ott van például a Római-part, ahol pestist és hastífuszt okozó üledéket hagyhatott maga után a decemberi árhullám, Karácsony Gergely főpolgármester szerint azonban a fővárosnak semmi felelőssége nincs a terület védelme kapcsán – még akkor sem, ha annak kezelése az ő feladata lenne. Karácsony Gergely tehát magára hagyta a területet, ahol számos lakóház mellett olyan vendéglátó egységek is vannak, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat ad bérbe vállalkozóknak. Vagyis a főpolgármester fizettet, aztán magára hagyja a környéket.GEOrgPOLITIKA – Az Iszlám Állam vállalta magára az iráni terrortámadást
Egy az Iszlám Államhoz köthető „telegram”-profilon jelentette be a szunnita terrorszervezet, hogy két öngyilkos merénylőjük robbantotta fel magát Kermanban. A dél-iráni város temetőjében éppen Kasszám Szolejmáni dandártábornoknak a halálára emlékeztek, mert pont négy éve, hogy megölte egy amerikai drón, amikor a robbantások bekövetkeztek. Az Iszlám Állam, más néven a Kalifátus vagy Daesh esküdt ellensége a síita Iránnak, mivel az iráni hadsereg és a Forradalmi Gárda, a Szepah Paszdaran, nagyon komoly szerepet játszott Irakban és Szíriában az Iszlám Állam elleni harcban, amely a Kalifátus megszűnéséhez vezetett.Indul a kampány, ezért menetrendszerűen veszélybe került a budapesti közlekedés – Politikai Pankráció
Mióta Karácsony Gergely vezeti Budapestet, a választások közeledtével mindig végveszélybe kerül a budapesti közlekedés. Most éppen az agglomerációs közlekedés, eddig az önkormányzat és az állam között egymásnak dobált forró krumplija az apropója annak, hogy a pénzügyi csibefutamból Karácsony Gergely könnyes szemeket tudjon képezni a televíziók stúdiójában, de legalább sérelmeket szállítson a legelkötelezettebb ellenzékieknek. Persze a kérdés ennél összetettebb, a műsorban ezúttal Balogh Gábor és Ambrózy Áron a nyilvános információk birtokában próbálta megfejteni, hogy utazhatnak-e BKK-bérlettel március után vonattal meccsre.Kovács Zoltán: már egymillió-százhetvenkétezren töltötték ki a nemzeti konzultációt (Videó)
A mai napig egymillió-százhetvenkétezren küldték vissza a válaszaikat a nemzeti konzultáció keretében és ez a szám folyamatosan növekszik - jelentette be Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint ebből is látszik, hogy egy rendkívül erős üzenet fogalmazódik meg, egy olyan üzenet, amelyet Brüsszelben sem hagyhatnak majd figyelmen kívül.Ajánljuk még

















