videó
Skót duda – A Netflix már arra akar rávenni, hogy edd meg valakinek az ürülékét, hogy egészségesebb legyél (VIDEÓ)
Azt eddig is tudtuk, hogy a Netflix a sorozatain és a filmjein keresztül próbálja befolyásolni a közönségét, hogy már senkinek a szeme se rebbenjen, ha két férfit lát csókolózni a képernyőn, netalántán egy afrikai ember játssza Az angol beteget. Dokumentumfilmjeik között azonban most egy egészen elképesztő "műre" akadtunk, amiben a házastársak leturmixolják egymás ürülékét, mert a másik végtermékében lehetnek olyan baktériumok, amitől társuk jobban érezheti magát. Az ember gyomra felfordul, elméje elborul, nem hiszi el, amit lát, de ez a valóság. Vannak emberek a fejlett Nyugaton, akik egymás kakiját eszik mosolyogva. Kiégtünk, a világ már egészen biztosan megérett a pusztulásra. Az e heti Skót dudában erről a gyomorforgató témáról beszélgettünk, de Daniel Freund is szóba került, aki szerint az, hogy az embereknek elegük van a korrupcióból, a kormány hibája, és mutatja, hogy lassan vége az orbáni rendszernek. Végül azokkal a magyar influenszerekkel foglalkozunk, akik elfogadták az államilag is támogatott meghívást, hogy az országimázs-építésben részt vegyenek, majd heves magyarázkodásba kezdtek, amikor bírálatokat kaptak a követőiktől. A legtöbb arról szólt, hogy ők nem tudták, hogy kik állnak a rendezvény mögött, csak élvezték a luxust. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.