videó
Jack Posobiec szerint lenne mit tanulniuk az amerikaiaknak a magyaroktól (videó)
Ez az, ami igazán szükséges ahhoz, hogy erősebb és nagyobb családod legyen: ezt kellene az USA-nak követnie, és ezt szeretném javasolni – mondta el Jack Posobiec a PS-nek a magyar családtámogatásról, amit szerinte az USA-ban is el kellene kezdeni alkalmazni. A sztárújságíró szerint sok dolog van, amit az amerikaiak eltanulhatnának a magyaroktól, annak ellenére, hogy más országokról, más népességekről, más kultúrákról van szó, és ezért nem lehet minden szó szerint átültetni, de úgy véli, az alapok nagyon jól működnének ott is. Sebestyén Géza a PS-nek: a friss KSH-adatok alapján elérhető év végére az egy számjegyű infláció (Videó)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően gyorsult az infláció csökkenése áprilisban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal szerdai adataiból. Márciusi 25,2 százalék után a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékos volt a drágulás, ami 2021 vége óta a legalacsonyabb érték – írja a Világgazdaság. Sebestyén Géza az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, ha semmi más nem történne év végéig, csak megállunk ezen a 0,7 százalékon, és minden egyes hónapban pontosan ennyivel növekednek az árak, akkor éves szinten már nagyjából már 10 százalékos az infláció. Tehát gyakorlatilag a mostani számok azonosak a kormánynak és a jegybanknak a célkitűzésével, hogy év végére az inflációt levigyék egy számjegyűre, teljesen összhangban vannak. Részletek a videóban. GEOrgPOLITIKA – Putyin szerint a nyugat lerombolja a hagyományos értékeket – A NATO-főtitkár várja az ukránok győzelmét és csatlakozását
„Minden felsőbbrendűségi ideológia visszataszító, halálos és bűnös” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Vörös téren tartott győzelem napi díszszemlén. Putyin ugyanakkor hozzátette, hogy „a nyugati elitek még mindig a kizárólagosságukról beszélnek, egymás ellen uszítják az embereket és megosztják a társadalmakat, véres konfliktusokat és puccsokat provokálnak, gyűlöletet, ruszofóbiát, agresszív nacionalizmust szítanak, lerombolják azokat a családi, hagyományos értékeket, amelyek az embert emberré teszik”. Mindeközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt üzente Kijevnek, hogy Ukrajna tagja lehet az Észak Atlanti Szövetségnek, miután legyőzte Oroszországot. A DK szerint hasznos volt a vizitdíj, de megértették, hogy az emberek nem kérnek belőle (Videó)
Ez provokáció – ennyit válaszolt Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján, miután a PestiSrácok.hu kollégája emlékeztette arra, hogy párttársa, László Imre kórházbezárásokat javasolt még 2019-ben. Tette mindezt azután, hogy az Orbán-kormányt kárhoztatta, mert szerinte rendkívül hosszú várólisták vannak Magyarországon. Végül a mellette álló Komáromi Zoltán segítette ki kollégáját, kifejtve: a kórházak finanszírozását kell rendbe rakni – amiben a Covid-járvány után szerinte a kormány jól teljesített –, a vizitdíj azonban bár az egészségügyi árnyékminiszter szerint hasznos volt, nem tervezik az árnyékkormány programjában annak újbóli bevezetését. Legalábbis egyelőre. Varga szerint egyébként a DK megértette, hogy az emberek elutasítják a vizitdíjat – ha már pártjának elnöke kapcsán ez nem sikerült. Kocsmai igazságok – A győzelem napja, avagy miért szeretik jobban a németek Sztálint, mint Putyint?
Ma van a győzelem napja, amikor a szövetségesek és a nagy Szovjetunió legyőzte a náci Németországot. Érdemes felidéznünk, hogy a harmadik birodalom legyőzéséhez az USA, a Szovjetunió, az Egyesült Királyság és még sok kisebb ország együttes ereje kellett. Ahogy azt is, hogy Oroszország szinte mindig a nyugati hatalmak valamelyikének szövetségese volt, amikor azok egymás ellen háborúztak. Talán először fordul elő, hogy egy olyan valódi háború dúl, amelyben egész Európa, na és persze az USA egységesen áll szemben Oroszországgal. Ez valamelyest a hidegháború idején is így volt persze, de akkor az orosz hódítás határai valahol Németország közepén és Ausztriánál húzódtak. Az meg az évszázad vicce, hogy a szovjet zászlót ki lehet tenni a németeknél, de az oroszt nem. Nyílt uszítás folyik egyes iskolákban a kormány ellen – Dunai Mónika és az Öreg
Dunai Mónika magyar–francia–orosz szakos tanár immár harmadszor nyert az országgyűlési választáson Rákosmentén, a XVII. kerületben. Nő létére nem érzi magát háttérbe szorítva, sőt, Budapesten, a 2022-es országgyűlési választáson egyedüliként maga mögé utasította a balliberális árnyékszövetségek képviselőit, és láss csodát, a rákosmenti lakótelep lakóit is maga mellé állította. Itt a Fidesz–KDNP győzött, megerősödött a polgári oldal. Dunai Mónika szerint népszerűségének titka, hogy beszélget a választókkal, nemcsak kampányidőszakban, hanem egész évben. A képviselő bevallotta, hogy kerületében legtöbbször busszal utazik vagy kerékpárral, gyalog közlekedik. Így lehet közel kerülni az emberekhez. Kordont bontottunk reggel, éjjel, meg este! (Videó)
Ha van státusztörvény, akkor azért tüntetünk, ha nincs, akkor azért: újból kordont bontott a Momentum. Hiába ült le a kormány május 2-án egyeztetni a pedagógusokkal, hiába írták át a státusztörvényt a szakszervezetek követeléseivel összhangban, a Momentum lelkesedése nem csökkent. A kissé okafogyottá vált ügyben, amelyben már éppen csak a kordonos párt brüsszeli üdvöskéi gáncsolják a tanárok követeléseinek teljesülését az EP-ben, ismét megmutatták, mire képesek. Kedden ismét lebontották a kordont, és kitűzték a mostanra 7 pontra zsugorodott listájukat a Karmelita kolostor kapujára. Stábunk a megjelent momentumos politikusokat kérdezte a mostani és az előző akciókkal kapcsolatban, a vélemények hétpontosra zsugorodott listája azonban tovább lankadt. A momentumos politikusok ezúttal sem fejtették ki álláspontjukat, Hajnal Miklóson kívül, aki vélhetően a hajnali értelemben véve jogi diplomával is rendelkezik, hiszen megszakértette: nem sértették meg a gyülekezési törvényt a tüntetők azzal, hogy eltakarták az arcukat. Spoiler: de. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.