videó
Arató megint lecsürhézte a 2006-os tüntetőket, miközben felmagasztalta a kordonbontókat (Karanténvlog)
Ismét nagyot húzott a DK, akik egyáltalán nem szégyellik a 2006-os szemkilövetést és a Gyurcsány-kormány ellen tüntetők agyba-főbe verését, szinte még büszkék is rák. A Karanténban a gyurcsányista szekcióból Arató Gergely és Molnár Csaba is szerepet kap, akik szerint az Orbán-rendszer tulajdonképpen megdőlt, kicsúszott a kezükből az irányítás. A kommunista álomvilágban élő Gyurcsány-szekta mellett foglalkozunk a momentumos kordonbontókkal is, akik harmincan akarnak rendszert váltani és könyörögnek a pofonért a rendőröknek, akiket hetek óta provokálnak. A cél természetesen az, hogy áldozatpózba vághassák magukat, ezért céltalan hőbörgésüket addig folytatják, amíg a hergelőfőnökök úgy látják jónak. Közben rendszerbontásnak nevezik szánalmas performanszukat, és azt kürtölik a világba, hogy mögöttük a társadalom többsége. Végül Jávor Benedek, az önjelölt zseni, a nulla százalékos Párbeszéd takaréklángelméje beszél a semmiről, nyekergő hangon oszt ki mindenkit, hogy fizessenek a gazdagok, miközben négyszeresre emelt, 112 milliós éves gázsival szidja Brüsszelből a saját hazáját. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! Öt perc – Az a rendőrterror, amire Gyurcsányék azt mondják
Amikor azt hinné az egyszeri újságíró, hogy a magyar közélet kivitte a tűréshatár című játékot és az átlagpolgár már semmin sem lepődik meg, amit a politikai paletta baloldal produkálni képes, akkor jön Dobrev Klára, és fehér ruhában tüntet a rendőri erőszak ellen. Majd Arató Gergely rákontrázik az egészre, és az ATV-ben fejtegeti, hogy amúgy nem is történt semmi 2006 őszén, nem is vertek meg mindenkit (!). Pedig akár közéjük is lövethetett volna a főnök. Ehhez képest szinte decens teljesítményt nyújtott párttársa, Cs. Németh Angéla, aki 5 teljes méteren volt képes kerékpárutat építeni. Cseh Katalin pedig jó kisiskolásként igyekszik felzárkózni a DK-s "nagyokhoz": megszületett az újabb korrupciós Cseh-jelentés, miközben épp most foglaltak le milliárdos vagyont a családi cégéhez kötődő ügyében. Nem tudom, hol vannak a határok, kimondom, amit gondolok, aztán néha pórul járok – Portrébeszélgetés Ambrózy Áronnal (VIDEÓ!)
Szociológusként – ahogyan ő mondja: muciológusként – szerzett diplomát és a PestiSrácok.hu előtt piackutató volt. Huth Gergelyt már régóta ismerte, így keveredett a szerkesztőség közelébe, később pedig több, azóta jól ismert kollégát is ide csábított, köztük Szabó Gergőt, Dezse Balázst és Bálint Botondot is. Úgy gondolja, hogy szórakoztatóbb az újságírás, ha kimondjuk azt, amit mások nem mernek, akkor is, ha egy kis véleményt csempészünk a hírekbe. Ő maga is megteszi ezt: nem tudja, hol van a határ, ha a véleményéről van szó, de nem zavarja, ha emiatt néha pórul jár. Abszolút nem karrierista, ezért korábban sem gondolkodott azon, hogy mi akar lenni, és most sem tudja, hogy merre viszi majd az útja. Bár sokan nagyon szeretik a humoros cikkeit, megnyilvánulásait, nem tartja magát igazi újságírónak. Még sosem találkozott Orbán Viktorral, de ha lenne alkalma beszélgetni vele, akkor a téma a foci lenne. A kikapcsolódást számára a zenélés jelenti: ahogyan sok más jobboldali megmondóember, ő is a rockzene kedvelője. Ismerjék meg közelebbről Ambrózy Áront! Dobrev Klára, az orléans-i szűz? – Gav Duncan, Szalai Szilárd, Stefka István és Huth Gergely a Polbeatben (visszanézhető)
"És azt hallottad, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára fehér ruhában tüntetett a rendőri erőszak ellen?" – hullámzik végig a közösségi médián a pesti vicc múlt vasárnap óta, amikor is az ország közéleti témákra és balos valóságshow-kra fogékony része a Karmelita előtt készült fotókon szembesülhetett a nem mindennapi látvánnyal. Közben az is kiderült, hogy a guruló dollároknak is van "ára", hiszen David Pressman és az USA nagykövetsége most olyan pályázatot írt ki magyarországi "független" szerkesztőségek számára, amelyben a támogatási összeg attól függően módosulhat, hogy a szerkesztőség mennyiben szolgálja az Egyesült Államok érdekét. Mondhatni, szerződésbe foglalják a hazaárulást. Minderről a momentumos őrjöngő tüntetők támadását elszenvedő Szalai Szilárd kollégánkkal és a patrióta médiatér legmagyarabb skótjával, azaz Gav Duncannal beszélgetett a Polbeatben Huth Gergely és Stefka István.