Pesti Srácok

videó

Tóth Edina: néha azt érzem, hogy Brüsszelben karddal harcolunk a szuperszonikus fegyverek ellen – Mi kérdezünk

Ps TV 2023 május 16.
Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője volt a Mi kérdezünk vendége, aki az Európai Parlamentben 2019 óta képviselő, előtte pedig 15 évig volt az Európai Néppárt tanácsadója. A képviselő beszélt az utóbbi évek magyargyűlöletéről, amely a korrupt európai baloldal részéről folyamatosan tetten érhető, valamint arról a magyar baloldalról is, amely Európában egyedülálló módon nem tart semmilyen nemzeti minimumot és csak ártani akar a saját hazájának. Tóth Edina szerint olyan mértékű az elnyomás és a cenzúra, hogy úgy érzi, karddal kell harcolniuk a szuperszonikus fegyverek ellen, de elmondása szerint nem adják fel, a jövőre esedékes EP-választásokon mind magyar, mind európai szinten erős szereplést vár a jobboldaltól. A beszélgetés során szóba került a klímavédelem is, ami a baloldal számára csupán üres szó, Tóth pedig egy kitűnő példával szemléltette a baloldal képmutatását, hiszen klímavédelmi ügyekben magyarként csak és kizárólag ő szólal fel az Európai Parlamentben, a magyarországi baloldal közül SENKI. A brüsszeli baloldali korrupció is terítékre került: a fideszes EP-képviselő elmondta, hogy bár hihetetlen, de mintha mi sem történt volna, úgy állnak hozzá a súlyos erkölcsi válságban lévő baloldali képviselők, Eva Kaili és társai pedig minél korábban vissza akarnak térni a politikába. Nézzétek meg a beszélgetést, hiszen nemcsak a brüsszeli boszorkánykonyhákról, hanem a hazai baloldal elképesztő viselkedéséről, valamint a valódi klímapolitikáról is szó esik.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.