Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány nem hagyja jóvá az Európai Békekeret újabb részletét, amíg Ukrajna vissza nem vonja az OTP listázását (Videó)

A kormány addig nem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő részletét, amíg Ukrajna le nem veszi a háború nemzetközi szponzorainak listájáról az OTP-t, valamint nem támogatja az újabb szankciókat részben emiatt, részben a kínai cégeket érintő korlátozások miatt – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Bécsben.

A tárcavezető az osztrák kollégájával, Alexander Schallenberggel folytatott munkaebédjét követően kiemelte, hogy a fegyveres konfliktus következményei egyre keményebbek, és újabb súlyos javaslatok vannak napirenden Brüsszelben, amelyek további áldozatvállalást várnak el az európai emberektől, miközben egyetlen centiméterrel sem vinnének közelebb a békéhez. Aláhúzta: a tervezett tizenegyedik szankciós csomag teljesen szembe megy a józan ésszel, ugyanis az előző tíz is kudarcot vallott. Ugyanakkor üdvözölte, hogy bár egyesek még nem tettek le erről, egyelőre sikerült megakadályozni a nukleáris ipart sújtó korlátozásokat. Súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az EU intézkedéseket léptetne életbe nyolc kínai vállalattal szemben, ami szavai szerint biztosan elmérgesítené, sőt, talán még el is lehetetlenítené a kapcsolatot Kínával, és egyfajta negatív spirál alakulhatna ki a válaszreakciókból.

– fogalmazott. Hozzátette, hogy mára Kína bruttó hazai terméke (GDP) meghaladta az EU-ét, így a rivalizáláson a kontinens biztosan veszítene, ezért ehelyett együttműködésre lenne szükség.

PestiSracok facebook image

– vélekedett. Szijjártó Péter kitért arra a javaslatra is, amelynek értelmében újabb félmilliárd eurót utalnának át az Európai Békekeretből ukrajnai fegyverszállításokra, ami a pénzügyi alap nevével ellentétben leginkább az eszkaláció kockázatát növelné.

– tette hozzá. A kifogásolt lépéseket illetően hangsúlyozta, hogy szeptembertől megszűnnek jelenlegi formájukban a magyar közösség iskolái Kárpátalján.

– közölte. Emlékeztetett, hogy Ukrajna "botrányos, elfogadhatatlan" módon a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte a semmilyen jogszabályt nem megsértő OTP-t. Ráadásul – mint kiemelte – az elmúlt napokban robbant a hír, hogy az ukrán elnök a hazánkat is ellátó Barátság-kőolajvezeték felrobbantását helyezte kilátásba, amivel egyértelműen Magyarország szuverenitását támadnák.

– figyelmeztetett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.