Pesti Srácok

videó

Az összetartás a mai kor Noé bárkája, csak így tudunk túlélni – Portrébeszélgetés Jurák Katával (VIDEÓ!)

KZKroó Zita ‎PS Riport 2023 május 19.
Az egyetem óta jó barátja a PestiSrácok.hu főszerkesztőjének, Huth Gergelynek, így nem csoda, hogy a portál egyik alapító tagja lett 2012-ben. Már akkor is az oknyomozó újságírás állt hozzá közel: egy festményhamisítványról szóló anyaggal indított, ami nagy port kavart aukciós berkeken belül és hívta fel a figyelmet a műkincsek értékesítésének anomáliáira. Azóta is számos tényfeltáró cikket köszönhetünk neki. Nevéhez fűződik például a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben című sorozat is, amelyben számos ellenzéki politikus életútját tárta fel, többek között a momentumos Berg Dánielét, Cseh Katalinét, na és persze a párbeszédes Szabó Tímeáét is. Elmondása szerint nem választotta a politikai újságírást, hanem az élet hozta így, hiszen hiába utálják az emberek a politikát, mégis ez határozza meg a mindennapjainkat. Bár 2017 novemberében úgy döntött, hogy az akkor igen intenzív támadások miatt – amiket a PS újságírójaként és a CEU-tüntetések tudósítójaként kellett elviselnie – inkább "nyugodtabb vizekre evez" és a Magyar Időknél, majd a Magyar Nemzetnél folytatja munkásságát Gajdics Ottó szakmai vezetésével, a szívében mindig pesti srác maradt, ezért visszatért hozzánk, mert úgy érezte, egy munkahelyváltással ezt nem lehet kitörölni. Azokért pedig, akik folyamatosan fenyegetik, bántalmazzák, zaklatják vagy éppen megpróbálják lejáratni őt és családját, imádkozni szokott, mert úgy véli, "láthatóan nagy szükségük van rá". Szavai szerint szörnyű lehet azoknak az embereknek, akik ilyen mértékű gyűlölettel élik mindennapjaikat. Fontos számára a jobboldali közösség építése és egyben tartása, úgy gondolja, hogy az összetartás a mai kor Noé bárkája. Ismerjék meg közelebbről Jurák Katát!

Deutsch Tamás a PS-nek: Daniel Freund és társai az ötvenes évek koncepciós pereit másolják (videó)

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 május 18.
"Nem tudtam, hogy Daniel Freund ennyire mimózalelkű, és megsértődik, ha inkvizíciósnak nevezzük az eljárását, de akkor ráteszek még egy lapáttal: az Európai Parlament delegációjának munkája még inkább az ötvenes évek kommunista koncepciós pereire hasonlít, hiszen egy az egyben másolja azok logikáját" – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című videóműsorában Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus Huth Gergellyel beszélgetve arra is kitért: elképesztően brutális, eszközökben nem válogató politikai nyomásgyakorlás zajlik Magyarország felé, amelynek egyetlen célja, hogy bekényszerítsenek bennünket a háborúba, felülírva több millió magyar ember demokratikus döntését. Deutsch Tamás, aki nemrég újra elvállalta az erzsébetvárosi Fidesz elnöki pozícióját, az interjúban beavatja olvasóinkat a DK-s közgazdaságtan rejtelmeibe is, hiszen megkíséreltük kibogozni: ha 2019-ben egy teljes évnyi költségvetés hetven százalékának megfelelő extra tartalékkal adta át a Fidesz Erzsébetváros önkormányzatát a baloldalnak és közben még évi 7–8 milliárd forinttal több pénzt is biztosított a kormány a kerületnek, akkor most miért kell kiárusítani Erzsébetváros szinte teljes, még értékesíthető vagyonát? Azaz hova tüntette a pénzt Niedermüller Péter polgármester?
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.