Pesti Srácok

Niedermilliárd polgármester boldog lehet – Nemsokára kiderül, kik szerzik meg az erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanokat (Videó)

Testületi ülést tartott az erzsébetvárosi önkormányzat, ahol az ellenzéki oldal a már megszokott, bejáratott mondókáját hangoztatta. Niedermüller Péter kijelentette: az ő vezetésével a kerület felelősségteljes és fenntartható gazdálkodást folytat. Ezt azonban hátráltatják a kormányzati elvonások, megnövekedtek a szociális támogatások költségei és az infláció a polgármester állítása szerint. Bár az önkormányzat a 2019-es költségvetéshez képest 50%-kal magasabb összegből gazdálkodhatott, így sem sikerült 4 év alatt jelentős fejlesztéseket megvalósítani Erzsébetvárosban. A polgármester elmondta, a jelentős drágulások miatt ez a magasabb összeg ma már nem jelentős, valamint kifejtette, miért is tartja sarcnak a szolidaritási adót. Részletek a videóban!

Mint ismeretes, az erzsébetvárosi ellenzéki vezetés a legutóbbi ülésen megszavazta Niedermüller Péter polgármester azon javaslatát, hogy több milliárd forint értékű önkormányzati ingatlantól szabaduljanak meg a baloldali politikusok. Tették mindezt annak érdekében, hogy a befolyt összegből látszatfelújításokat valósítsanak meg a kerületben, ezzel készülve a 2024-es önkormányzati választásokra.

Ilyen brutális nagyságrendű önkormányzati ingatlankiárusítást a rendszerváltoztatás óta nem hajtott végre a VII. kerület önkormányzata. A baloldal 2019-ben úgy kezdhetett hozzá az önkormányzat vezetéséhez, hogy Erzsébetváros kasszájában 10,5 milliárd forint tartalék volt. Ezt a megtakarítást ismert baloldali szokás szerint viszont alig három év alatt teljesen felélték Niedermüllerék.

A kerület kiárusítása ellen a Fidelitas tagjai tiltakozásukat fejezték ki a szerdai testületi ülésen. Bár nem derültek ki az ülésen további részletek az ingatlaneladások részleteiről, Radics Béla önkormányzati képviselő stábunknak elmondta:

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.