radics béla (fidesz)
Átadták a „TOP1 Ingatlanspekulánsnak” járó díjat Niedermüllernek
Radics Béla, a Fidesz VII. kerületi önkormányzati képviselője Facebook-oldalán reagált arra az ingatlan-kiárusításra, amelyet Niedermüller Péter polgármester tervez Erzsébetvárosban. Ahogyan mi is már korábban megírtuk, ilyen mértékű önkormányzati ingatlankiárusítást a rendszerváltoztatás óta nem hajtott végre a VII. kerület önkormányzata. Az már csak másodlagos dolog, hogy a baloldal 2019-ben úgy vette át az önkormányzat kulcsait, hogy Erzsébetváros kasszájában 10,5 milliárd forint tartalék volt. Így megérdemelten vehette ma át Niedermüller képviselő-testületi gyűlésen a „TOP1 Ingatlanspekulánsnak” járó díjat, amelyet Radics Béla adott át neki.Radics Béla: Becsapták a VII. kerületi lakosokat – Mi kérdezünk
Niedermüller Péter kerülete egyenesen csúszik le a lejtőn: soha nem látott kiárusítási hullám kezdődött el, szemét és kosz az utcákon, parkolási és vezetési káosz, de még a bulinegyed kérdését sem sikerült a kerület vezetésének megoldania. A Mi kérdezünk vendége Radics Béla, a helyi Fidesz alelnöke és a kerület önkormányzati képviselője volt, akivel arról beszélgettünk, hogy Erzsébetváros hogyan is teljesített az elmúlt pár évben, de arról is, hogy milyen jövő vár a belvárosi kerületre. Radics Béla érdekes párhuzamot húzott az országos és helyi politika között is. Véleménye szerint ugyanaz történik a kerületben kicsiben, amit Gyurcsányék nagyban, országos szinten csináltak: eladósítják és kiárusítják a helyi épületeket, csődközeli állapotot teremtve ezáltal, de üres ígértekből viszont sosem volt, és nem is lesz hiány. Erre a legjobb példa talán a bulinegyed bezárásának, illetve kordában tartásának ígérete.Niedermilliárd polgármester boldog lehet – Nemsokára kiderül, kik szerzik meg az erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanokat (Videó)
Testületi ülést tartott az erzsébetvárosi önkormányzat, ahol az ellenzéki oldal a már megszokott, bejáratott mondókáját hangoztatta. Niedermüller Péter kijelentette: az ő vezetésével a kerület felelősségteljes és fenntartható gazdálkodást folytat. Ezt azonban hátráltatják a kormányzati elvonások, megnövekedtek a szociális támogatások költségei és az infláció a polgármester állítása szerint. Bár az önkormányzat a 2019-es költségvetéshez képest 50%-kal magasabb összegből gazdálkodhatott, így sem sikerült 4 év alatt jelentős fejlesztéseket megvalósítani Erzsébetvárosban. A polgármester elmondta, a jelentős drágulások miatt ez a magasabb összeg ma már nem jelentős, valamint kifejtette, miért is tartja sarcnak a szolidaritási adót. Részletek a videóban!Ajánljuk még