Pesti Srácok

Baj, ha egy felszolgáló nem beszél magyarul Budapesten? – Dezse Vű

Egyre többször tapasztalom Budapesten azt, hogy egyes helyeken nem lehet magyarul rendelni, vagy magyar nyelven fizetni a kasszánál, mert az ott dolgozók néha nem magyarok és nem is beszélik a nyelvet. Bevallom, engem ez roppantul idegesít, és ahogy látom a neten, másokat is: az egyik népszerű Budapesttel kapcsolatos Facebook-csoportban is előkerült a téma egy felháborodott fiatalembertől. Az látszik a felvetésre érkezett kommenteken, hogy nem igazán tudunk mit kezdeni ezzel a helyzettel, aminek szerintem nem is kellene témának lennie, de sajnos az. Volt, aki egyenesen xenofóbnak nevezte azt, aki jogosan várná el, hogy itthon ne kelljen angolul beszélnie, ha nem akar, mások pedig azt vetették fel, hogy van egy idősebb korosztály, akiket ez a dolog konkrétan ellehetetlenít, hiszen azok, akik az 1980-as évek előtt születtek, nem biztos, hogy meg tudtak tanulni angolul. Na, most erről beszélgetünk egy kicsit.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.