Pesti Srácok

videó

Több mint négy éve tart a baloldal budapesti ámokfutása, meddig hagyjuk? (Karanténvlog)

Ps TV 2023 április 29.
Azt már megszokhattuk, hogy a Demokratikus Koalíció prominensei minden héten belegázolnak a magyarok becsületébe, kínzó és gyötrelmes következetességgel harcolnak saját hazájuk sikerei ellen, ehhez pedig Gyurcsány és csatlósai minden aljas trükköt bevetnek, a Karantén pedig minden alkalommal le is csap a hazaárulókra. De ezen a héten a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely és a komplett baloldal rátett még egy lapáttal erre a gyomorforgató képre, amikor vinnyogva mutogattak a kormányra saját felelőtlen városkormányzásukat követően, miközben megszavazták a megszorító csomagot Budapest ellen. Karácsony Gergelynek az arcába mondták a számokat, levezetve részletesen, hogy az iparűzési adó többlete plusz 77 milliárdot hozott a fővárosnak, ők mégis folyamatosan csődről beszélnek. 2019-ben 214 milliárd forintnyi tartalékkal vette át a baloldal Budapestet, egyértelmű, hogy nehézségekkel is szembe kellett nézniük, azonban már fél évvel a hatalomba kerülésüket követően csőddel riogattak; a tanácsadókra, fölösleges látványberuházásokra volt pénz, a többi projektet drágábban, késve és általában csökkentett műszaki tartalommal fejezték be, ha egyáltalán befejezték. Most pedig ismét másra mutogatnak, hárítják a felelősséget, az elveszett pénzről pedig zavaros elméletekkel állnak elő. A Karantén részletesen kivesézi a közgyűlésen történteteket, de a Momentum álságos propagandavideóját sem hagytuk ki a heti szórásból. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl csatornánkra!
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.