videó
Országgyűlés – A DK lefeküdt Brüsszel elé, a Párbeszédnek tetszik a különadó, de azért mégsem
Ha hétfő, akkor munkában az Országgyűlés! 13 órától kezdődött a kétnapos üléssorozat; a mai napon interpellációk és azonnali kérdések is elhangzottak a parlamentben. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően az Országgyűlés megemlékezett a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Lászlóról, Kiskunhalas volt országgyűlési képviselőjéről, aki 1990 és 1994 között a Független Kisgazdapárt (FKGP), majd az abból kivált Egyesült Kisgazdapárt (EKGP) frakciójának tagja volt. A parlamenti honlapon található napirendi javaslat szerint mintegy három órán keresztül interpellálhattak, azonnali kérdéseket és kérdéseket tehettek fel a képviselők. A parlament megvitatta az egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatát. A sürgősséggel tárgyalt előterjesztés az alaptörvényben újraszabályozott különleges jogrenddel függ össze, illetve tartalmaz rendelkezéseket a miniszterelnök és a miniszterek fizetéséről is.Hont András a magyar–angol meccsről: nem fogjuk afromagyarnak hívni, aki idejött hozzánk tanulni és itt maradt (Videó)
Mint ismert, a magyar gyerekek is kifütyülték nemrég az angol válogatott térdelését a magyar–angol Nemzetek Ligája-meccsen. Ezt a külföldi sajtó felkapta, rasszizmusról és homofóbiáról cikkeztek, amellyel számos hazai szerző is egyetértett. Hont András az ATV-ben fejtette ki véleményét; szerinte nem kell olyan bűnben osztoznunk, ami nem a miénk. Hozzátette: azért mi nem fogjuk afromagyarnak hívni, aki idejött hozzánk tanulni és itt maradt.Gulácsi: Szenzációs volt a hangulat, még a németek is megjegyezték (Videó)
Mint portálunk is beszámolt róla, a magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Németországgal szombaton a Puskás Arénában. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzést követően Gulácsi Péterrel, Sallai Rolanddal és Ádám Martinnal beszélgetett az NSO Tv stábja.Nagy Feró: Mintha hülyék irányítanák Európát (Videó)
Nagy Ferót interjúvolta meg a vasarnap.hu az IpolyFeszten, ahol az énekes elmondta, hogy a XX. századot a magyarság nem szerethette meg. Majd arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a XXI. századdal, a Kossuth-díjas énekes azt válaszolta: az elmúlt tizenkét év az egészen más, mint a korábbi évtizedek. Végre van egy ember, aki foglalkozik a magyarok lelki életével.Fegyveres migránsok fenyegetik a határt védő rendőröket és katonákat
Támadják és fenyegetik a határt védő rendőröket és katonákat – közölte Magyarország Kormánya Facebook-oldalán. A közzétett felvételeken a migránsok felfegyverezve, létrákkal próbálnak meg a magyar határkerítésen átjutni.Identitás Generáció: Semmi keresnivalója Budapesten a Mandela emlékparknak! (Videó!)
A főváros vezetése épp megpróbálja importálni a kommunista terrorista, Nelson Mandela emlékét egy "land art" park formájában. Ezt nem hagyhattuk szó nélkül, megmutattuk Mandela igazi arcát: vélt vagy valós ellenségeivel szembeni brutalitás, élve elégetés, azóta is tartó fehérellenes mészárlások sora. Semmi keresnivalója ennek Magyarországon, követeljük, hogy távolítsák el – hívta fel a figyelmet az Identitás Generáció legújabb videójában. És valóban: hogyan is lehetne egyébként a megbékélés és a megbocsátás embere az a Mandela, aki társaival a fehérek, a búrok legyilkolásáról énekelt? Mandela mozgalmának egyik kedvelt szokása volt petróleumba mártott gumiabroncsot akasztani az árulónak vélt, fehérekkel békülékenyebb feketék nyakába, majd a gumit meggyújtani. Az áldozatok rettenetes kínhalált haltak. A megbékélés és megbocsátás jegyében.Török Gábor szerint ez a legerősebb Orbán-kormány, amit valaha láttunk (Videó)
Az ötödik Orbán-kormány megalakulásával politikai értelemben a 2010 utáni kormányok legerősebbike jött létre – jelentette ki Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politológus azt is elmondta, hogy szerinte várható volt Jakab Péter lemondása.Megszavazta a parlament a háborús veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbítását (Videó Varga Judit expozéjáról)
Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat szerdán az Országgyűlés. A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló jogszabályt – kivételes eljárásban – 116 igen szavazattal, 43 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők a kormány kezdeményezésére, miután a kabinet veszélyhelyzetet hirdetett a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt.A kormány nem ért egyet az Európai Egyesült Államok létrehozását célzó szélsőséges koncepcióval (Videó!)
Magyarország egy erős és egységes Európai Unióban érdekelt, ehhez azonban nem egyfajta Európai Egyesült Államokra, hanem mindenekelőtt erős tagállamokra van szükség – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, az Országgyűlésben.Ajánljuk még

















