Pesti Srácok

videó

Ez már a liberális, globalista ellenzék – Szili Katalin a Boomerlázadásban

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 május 3.
Szili Katalin, az Országgyűlés volt szocialista elnöke a hétfői Boomerlázadásban hangsúlyozta, hogy a magukat baloldalinak nevezett ellenzék mára teljesen a külföld globalista érdekeit képviseli. A miniszterelnöki megbízott szerint a hazai ellenzéknek nem az a fő szempontja, hogy hogyan lehet a társadalom egy részét képviselni, hanem a saját túlélése a cél. Az Országgyűlés alakuló ülésén ennek az ellenzéknek egy része – DK, Párbeszéd, Momentum – kivonult a teremből, ezzel is jelezve, hogy semmivel sem értenek egyet. Akárcsak a Bourbonok – emelte ki Szili Katalin – semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Politikájuk nem változott, független attól, hogy immáron a negyedik kétharmados győzelmet szerezte meg a nemzeti jobboldal. Az MSZP volt alelnöke szerint a szocialista párton belül a népi, nemzeti oldalt mindig háttérbe szorították, így nemzetellenes törekvései – például a kettős állampolgárság megtagadása – miatt végül is kilépett a pártjából. Szili Katalin fontos feladatának érzi a határon túl élő kisebbségek jogainak megvédését, így a kárpátaljai magyarok ügyének felkarolását. Az ukrán menekültek csak elenyésző számban tartoznak a kárpátaljai magyarsághoz, Magyarország mégis ugyanolyan ellátást biztosít a háború elől menekülőknek, mint a magyar anyanyelvűeknek – hangsúlyozta a műsorban a miniszterelnöki megbízott.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.