Pesti Srácok

Nukleáris energiai, vízgazdálkodási és határvédelmi együttműködési programot indít hazánk és Üzbegisztán (Videók!)

Magyarország és Üzbegisztán együttműködési programot indít a nukleáris energia, a vízgazdálkodás és mezőgazdaság, valamint a határvédelem területén, ami lehetőségeket nyit a magyar cégek számára a gyorsan fejlődő közép-ázsiai országban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Taskentben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar–Üzbég Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság hetedik ülését követő sajtótájékoztatón rámutatott, hogy hatalmas fejlesztések zajlanak Üzbegisztánban, ezek többsége ráadásul olyan ágazatokban, amelyekben a magyar technológiák a világ élvonalában vannak.

– közölte.

PestiSracok facebook image

Tájékoztatása szerint az egyik fő terület a nukleáris energia: az Üzbegisztánban tervezett újabb erőmű magyar hűtési technológiával épülhet meg egy 300–400 millió eurós projekt keretében. Emellett Magyarországon képezhetnek üzbég nukleáris szakembereket, amit az is elősegít, hogy az eddigi 100 helyett 170 ösztöndíjas helyet fognak biztosítani üzbég diákok számára a magyar felsőoktatásban. Aláhúzta: az atomenergia Magyarország ellátásbiztonsága szempontjából is kulcsfontosságú, az energiamix összeállítása pedig nemzeti hatáskör.

– tette hozzá. Szijjártó Péter a második együttműködési területet a határvédelemben jelölte meg, különös tekintettel Afganisztán közelségére. Leszögezte:

Ennek kapcsán szorgalmazta, hogy az Európai Unió duplázza meg a közép-ázsiai országok határvédelmére szánt támogatásai összegét. Érintette a vízgazdálkodás és mezőgazdaság területét is, amelyekben szerinte a magyar technológia ugyancsak élvonalbeli. Hozzátette: már megszületett a megállapodás a Türk Tanács aszálymegelőzési intézetének létrehozásáról. A miniszter kiemelte, hogy a magyar–üzbég együttműködésből már eddig is mindkét fél sokat profitált, annak nagy jelentősége van gazdasági, biztonsági és technológiai szempontból is. Kitért arra is, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom idén 48 százalékkal nőtt, miközben annak értéke már tavaly is meghaladta a 110 millió dollárt, a további bővülés érdekében pedig a magyar Eximbank 105 millió eurós hitelkeretet nyitott. A felek az ülés jegyzőkönyve mellett aláírták a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról szóló megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvét, valamint egy turisztikai együttműködési szándéknyilatkozatot.

Szijjártó Péter a nap folyamán találkozik az üzbég külügyminiszterrel, a befektetési és külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszterelnök-helyettessel, a népegészségügyi miniszterrel, az innovatív fejlesztésért felelős miniszterrel, a felső- és középfokú oktatási miniszterrel, illetve a turisztikai és kulturális örökségért felelős miniszterrel.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.