videó
Lefotózta, majd otthagyta meghalni a gödörbe esett férfit egy fiatalember Budapesten (Videó)
A rendőrök keresnek egy férfit, aki Budafokon a gyanú szerint – ahelyett, hogy segítséget nyújtott volna – lefotózott egy gödörbe esett embert, aki aztán belehalt sérüléseibe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken közölte a police.hu oldalon, hogy egy férfi november 6-án, a XXII. kerületi Pék utca és Ady Endre utca kereszteződésénél – ismeretlen körülmények között – fejjel előre beleesett egy útmenti gödörbe.Novák Katalin: elkészült a legfrissebb Magyar Ifjúság Kutatás (Videó)
Elkészült a 2020-as Magyar Ifjúság Kutatás, amelyben 15–29 év közötti fiatalokat kérdeztek meg többek között a családalapításról és a munkavállalásról – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken, a Facebook-oldalán. Novák Katalin a videóban emlékeztetett: a kutatást 2000 óta minden negyedik évben elkészítik nyolcezer Magyarországon és négyezer határon kívül élő magyar fiatal megkérdezésével.Orbán: elértük a három és fél millió beoltottat, újraindítjuk Magyarországot (Videó)
Három és félmillió honfitársunk beoltva. Újraindítjuk Magyarországot – írta Facebook-oldalára feltöltött videójához Orbán Viktor miniszterelnök. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely már előre jelezte, a hétvégére biztosan meglesz már a 3,5 millió beadott vakcina, ezért szombattól nyithatnak az éttermek és vendéglátóhelyek teraszai, a kijárási tilalom kezdete pedig este tízről tizenegyre módosul.Pesti Riporter: a magyar társadalom döntő többsége elutasítja a genderőrületet (Videó!)
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója volt szerda este Ferkó Dániel vendége a Pesti Riporter című műsor első részében, amelyben lejátszották a Pesti TV-nek azt a riportját is, amelyben Merkely Béla, professzor elemezte a rendkívül biztató járványügyi adatokat. Míg az ellenzék igyekszik bizonytalanságot kelteni, hiszen egy elhúzódó járványügyi helyzetből és az azzal járó válságból szeretne magának politikai tőkét kovácsolni, addig az egészségügyi szakemberek reményt keltő nyilatkozatokat tesznek és teljes mellszélességgel támogatják, hogy fokozatosan újrainduljon az ország. A műsor második részében Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője arról számolt be, hogy friss közvélemény-kutatásukból kiderül: a magyarok kétharmada szerint a férfi és női nemen kívül más nem nem létezik, az olyan életellenes és abnormális beavatkozást pedig, mint a gyermekek nemátalakító műtéte, nagyon határozottan visszautasítja a nyugat-európai társadalmakhoz mérten meglehetősen konzervatívnak számító magyar emberek döntő többsége.Novák Katalin: a kapcsolati erőszak nem magánügy, az áldozatoknak van kitől segítséget kérniük
A kapcsolati erőszak nem magánügy; meg kell üzeni azoknak az embereknek, akiket otthon, a családjukban vagy a kapcsolatukban erőszak ér, hogy van segítség, van kire számítaniuk – mondta el a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön, a Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése projekt online zárókonferenciájára küldött videójában.Rendszeresen verte az édesapját, majd ki is rabolta egy férfi Érden (Videó)
Az érdi rendőrök őrizetbe vették azt a 37 éves férfit, aki a gyanú szerint rendszeresen verte, végül kirabolta idős édesapját – írja a police.hu.Éjjel százezer adag Szputnyik V oltóanyag érkezik Magyarországra (Videó!)
Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy videót a Moszkvába induló gépről, amely újabb százezer adag orosz vakcinát szállít majd Magyarországra. Ahogy a kormány néhány nappal ezelőtt bejelentette, az elkövetkezendő hetekben négy és félmillió adag keleti oltóanyag érkezik hazánkba, amelyeknek köszönhetően egyre közelebb kerülhetünk a teljes nyitáshoz.Menczer Tamás: belátható időn belül utolérjük a világ legátoltottabb országait (Videó!)
Menczer Tamás Facebook-oldalán közzétett videójában ismertette az átoltottság szempontjából a világ élvonalába tartozó országok százalékos adatait. A külügyminisztérium államtitkára szerint ezekből a számokból, és abból, hogy hazánkba folyamatosan érkeznek a keleti vakcinák is, bátran kijelenthető, hogy az említett országok már belátható közelségbe kerültek hozzánk.Novák Katalin: több mint ezer család kapott otthonfelújítási támogatást (Videó!)
Több mint ezer család kapta meg az otthonfelújítási támogatást január óta – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában kedden. Novák Katalin közölte: az otthonfelújítási támogatás az otthonteremtési program legnépszerűbb eleme.Ajánljuk még

















