videó
Skót duda – A mesterséges intelligencia a jövőben akár egy csomó szabadidőt is adhat a dolgozó embernek (VIDEÓ!)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egyik párttársát nevezte volna ki a kis- és középvállalkozások ügyeinek igazgatására busás fizetésért, de az embere, még mielőtt komolyan vette volna a kihívást, már visszavonulót is fújt. Felmerül azonban a kérdés, hogy Ursula miért akarja saját embereit kulcspozíciókban tudni? Esetleg valamit megúszna a jövőben? Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Döme Zsuzsannájának az Orbán-szobor előtti összekuporodásáról is beszélgettünk, hiszen már a művészek múzsája is a kormányfő lett. Végül a Duna TV új műsorvezetőjéről, Bíró Adáról beszélgettünk, aki bár nem igazi, hiszen a mesterséges intelligencia alkotása, elindította bennünk azt a gondolatot, hogy valóban nem lenne rossz, ha az avatárjaink dolgoznának helyettünk, amíg mi az általuk keresett pénzt költjük.Orbán Viktor: "Don't shoot – Ne lőj!"
A brüsszeli polgármesternek kis híján sikerült szabotálnia a békepárti és migrációellenes konzervatív konferenciát, a NatCont. A belga bíróság azonban megsemmisítette a polgármester határozatát, így a konferencia végül sikeresen megvalósult. Az eseményen Orbán Viktor is felszólalt, aki a szürreális helyzetre humorral reagált a TikTokon.Az LMP is átláthatóságot vár Lánchíd-ügyben (Videó)
Sajtótájékoztatót tartott a Bálna előtt Kanász-Nagy Máté. Az LMP országgyűlési képviselője a Vitézy Dávid melletti kampánybeszédében azt hangsúlyozta, hogy a főpolgármester-jelölteknek az igazi problémákkal kell foglalkozniuk, ezért megkérdeztük róla, hogy mit gondol az egyik legnagyobb jelenlegi budapesti botrányról, a Karácsony Gergelyre ráégett Lánchíd-ügyről.Egy kis mese, habbal: aggódik saját mentális állapota miatt, ezért szünetelteti a noÁr mozgalmat Molnár Áron
Molnár Áron színész a noÁr közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyben bejelentette, hogy a mozgalom egy időre befejezi a működését – szúrta ki a Mandiner.Szentkirályi Alexandra: olyan jövőt válasszunk, ahol a vezetőnk értünk dolgozik és nem Gyurcsányért (VIDEÓ!)
A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje megtartotta ma a kampánynyitó beszédét a Bálna rendezvényközpontban. Szentkirályi Alexandra a "Változást Budapesten!" tervét mutatta be, aminek egyik fő pontja, hogy a fővárost meg kell tisztítani Gyurcsány Ferenc embereitől. A főpolgármester-jelölt mellett beszédet mondott még Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere is, aki Szentkirályiról azt mondta: emberséges, tisztakezű és lát a pályán.Rétvári Bence: elfogadhatatlan, hogy az oltásellenesek már perekkel fenyegetik a gyermekorvosokat
A kormány megvédi a gyermekorvosokat – szögezi le a Facebookra feltöltött videójában a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence szerint elfogadhatatlan, hogy az oltásellenes csoportok már perekkel fenyegetik a gyermekorvosokat.Mi Hazánk: a kommunista rendszer besúgója volt Magyar Péter pártjának egyik alelnöke (Videó)
A kommunista rendszer titkosügynöke volt az a férfi, aki egyik alapítója és alelnöke lett annak a pártnak, amelyben nemrég szerepet vállalt Magyar Péter – hangzott el a Mi Hazánk Mozgalom keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Menczer Tamás: Magyar Péter nárcisztikus és kényszeres kommentelő (Videó)
Magyar Péternek azoknak a sértegetése és lenézése fontos, akik nem értenek vele egyet – fogalmazott közösségi oldalára feltöltött videójában Menczer Tamás.GEOrgPOLITIKA – Brüsszeli Diktatórikus Népköztársaság
Betiltották Brüsszelben azt a konzervatív konferenciát, amelyen a tervek szerint ma szólalna fel Orbán Viktor miniszterelnök. A rendezvényt így is csak a harmadik lehetséges helyszínen tudták megkezdeni, miután az első kettő visszalépett. Néhány felszólalás után azonban itt sem tudták folytatni a konferenciát, mert ezt a rendőrség megakadályozta. A rendőrök Emir Kir, török származású baloldali kerületi polgármester végzését adták át a szervezőknek és kérték, hogy 15 percen belül mindenki hagyja el a szálloda konferenciatermét. Az egyik résztvevő, Georg Ludwig Müller német bíboros szerint ilyen utoljára a náci Németországban történt. Az „Antifa” ultrabaloldali anarchista szervezet megfenyegetett minden szállodát és a catering cégeket, hogy ne merjenek leszerződni a Mathias Corvinus Collegiummal.Ajánljuk még

















