vig dávid
Tűzfalcsoport: Az Amnesty igazgatójának közös cége is érintett a testvére büntetőeljárásában
Az Amnesty International jelenlegi vezetője azért került az utóbbi időben reflektorfénybe, mert múlt héten elfogták a praxisától eltiltott ügyvéd testvérét, akit egy több százmilliós számlagyár működtetésével hozott összefüggésbe az adóhatóság – írja a Tűzfalcsoport. A portál emlékeztetett: Vig Dávid a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának régi bizalmi embere, aki korábban, az Amnesty International Magyarország igazgatói pozíciója előtt öt évig, 2011 és 2016 között az OSF emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában tevékenykedett.A Soros-szervezet bizalmi embere nemrég a gyermekvédelmi népszavazás ellen buzdított
A gyermekvédelmi népszavazás ellen hergelt az Amnesty igazgatója, akinek testvére a gyanú szerint rengeteg adót csalt - emlékeztetett a Magyar Nemzet. A portál kiemelte, hogy a genderideológiát elutasító, a kiskorú gyermekek védelmét szorgalmazó referendum elleni kampányra ráadásul Vig Dávidék több mint 140 millió forintot kaptak különböző külföldi, illetve hazai álcivil egyesülettől.Több százmilliós adócsalást követhetett el az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére
Amíg az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére a gyanú szerint az elmúlt időszakban több százmilliós adócsalást követett el, addig a Vig Dávid vezette Soros-közeli szervezet a hazánk elleni külföldi támadásokhoz kreált muníciót. A szervezet nekiment a bírósági hivatalnak és lépten-nyomon kritizálta az igazságügyi rendszert – írja a Magyar Nemzet.A Soros-szervezet magyarországi vezetője a számlagyáras ügyvéd testvére (Videó)
Komoly külföldi támogatásokat bezsebelő, magukat jogvédőnek nevező Soros-szervezetek egyik bizalmi embere az a Vig Dávid, akinek testvérét a minap tartoztatta le a bíróság. Vig Dávid jelenleg a magyar kormányt állandó tűz alatt tartó Amnesty International Magyarország igazgatója. A testvére, Vig Mór az adóhivatal gyanúja szerint százmilliós számlagyárat üzemeltetett – számolt be a Magyar Nemzet.Ajánljuk még










