visnyei gyula
Itthon "csak" legenda lett, San Diegóban viszont halhatatlan is! - Az egykori újpesti kapusfenomén, Tóth Zoltán élettörténete
Nemcsak képességei, de mentalitása is kiemelte őt vetélytársai közül. Korát messze megelőző, abszolút profi hozzáállása olykor még saját csapata vezetői számára is nehezen volt érthető. Mindezt otthonról hozta magával, ugyanúgy, mint azt, hogy a futballpályán, azon belül pedig a gólvonalon találja meg élethivatását. Persze az egykori válogatott kapus, Tóth György fiaként ez nem is lehetett másként. 1979-ben elege lett az itthoni viszonyokból, a kommunista Magyarországból, és az Újpesti Dózsa spanyolországi túráján „dobbantott”. Az Egyesült Államokban kapusként és fejlesztőmérnökként is karriert csinált, s bár magyarságát híven őrzi, immár San Diego az otthona. A máig legendaként számon tartott egykori újpesti kapusfenomén, Tóth Zoltán különleges életútját exkluzív interjúnk segítségével mutatjuk be, ezzel köszöntve őt 65. születésnapján. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után