viszkis rabló
Tíz éve szabadult a börtönből a viszkis rabló
Éppen tíz éve, hogy kiszabadult a börtönből a bűnügyi történelembe Viszkis rablóként bevonuló Ambrus Attila, akiről könyveket írtak és még filmet is készítettek. Ambrus már rég maga mögött hagyta a múltat, családot alapított és keramikusként dolgozik. A Mandinernek mesélt arról, mi kell ahhoz, hogy valaki felálljon a börtön után, arról, hogy miért nem lett hokiedző, és hogy mennyire fogadta el a szakma. Azt is megtudhattuk tőle, hogy eszébe jutnak-e még a rablások, illetve hogy mitől tart a legjobban. Az interjú itt elolvasható. Ajánljuk még
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.