volner jános
Volner: A Jobbik betöltötte azt a szerepet, amit a DK szánt neki
Azt látni kell, hogy Jakab Péter ennek a pártnak már az egyetlen arca volt. Bármennyire is megszégyenítő, Lenin-fiús kommunikációt folytatott a parlamentben és azon kívül is, mégiscsak ő volt az egyetlen látható politikusa a Jobbiknak – fogalmazott a Magyar Hírlapnak adott interjúban Volner János, a Huxit Párt elnöke. Az egykori jobbikos politikus szerint Gyöngyösi Márton egy nemzetközi botrányt okozó, nyíltan antiszemita kijelentése kapcsán vált híressé vagy inkább hírhedtté, és meggyőződése, hogy ezért a baloldal számára vállalhatatlan az új elnök.Volner János a Jobbik belháborújáról: itt minden pofon jó helyre megy (Videóval)
A Fideszt okolják mindenért, de valójában már egymás üléseire sem mennek el, egymással is hajba kapnak, egymást is átverik, Isten őrizze meg Magyarországot attól, hogy ezek bármikor is a hatalom közelébe kerüljenek országos szinten - fogalmazott a baloldal fővárosi belharca kapcsán Volner János, a Huxit Párt elnöke hétfőn a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában. A politikus szerint Karácsony Gergely pitiáner ügyekkel foglalkozik a valódi kihívások helyett, egykori pártja, a Jobbik pedig az ellenzékhez hasonló módon a szétesés szélén van. Mint fogalmazott, a párton belüli vitában, amely Jakab Péter és helyettese, Potocskáné Kőrösi Anita között bontakozott ki, egyik félnek sem lehet hinni, viszont "minden pofon jó helyre megy" az ügyben. A párt korábbi politikusa szerint a Jobbiknak ideje lenne, hogy az egyik hírhedt, ocsmány viccekkel foglalkozó portálon nyissanak maguknak állandó rovatot, a szintet ugyanis csak ezt a szintet üti meg a párt.Politikusbőrbe bújt trógerek fenyegetik hazánkat a Huxit Párt elnöke szerint
Magyarország történetének a legnagyobb humanitárius mentőakciója zajlik, amikor az országunk ukrán emberek százezrein segít minden tőle telhető módon. Önzetlenül tesszük és együttérzünk a harcok elől menekülő emberekkel. Ezért Magyarország európai szokások szerint köszönetet érdemel és nem azt, hogy mindenféle politikusbőrbe bújt trógerek azzal fenyegessenek minket, hogy elzárják az országunk gáz- és kőolajvezetékeit. Ez a hála a segítségért? – vetette fel a kérdést az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadójának vérlázító nyilatkozata kapcsán Volner János a közösségi oldalán.Amerikai nyomásra zárná el Magyarországot az olcsó nyersanyagoktól a baloldal Volner szerint
2010 óta tartó hagyományt visz tovább a Fidesz azzal, hogy nem a magyar átlagembert adóztatja meg válság esetén, hanem azokat az óriásvállalatokat és bankokat, akiknél rengeteg nyereség termelődött az elmúlt években. Így volt ez az előző szocialista kormány utáni államcsőddel fenyegető helyzet esetén is – idézte fel közösségi oldalán Volner János. A Huxit Párt elnöke szerint szembetűnő az a különbség, ahogyan a baloldal ezeket a válsághelyzeteket kezelné.Volner János: Jakab Péter átverte a baloldali pártokat
Nem életszerű, hogy a Jobbik elnöke egy nemi erőszak kísérletéről csak öt hónappal később szerez tudomást, nagyon meg kell tehát gondolnia, hogy mit mond az eljárás során, hiszen nagyon könnyen a hamis tanúzás csapdájába eshet – mondta a szexuális zaklatási ügyről Volner János, a párt egykori alelnöke.Pesti Riporter – Volner János szerint az unióban egy idő után csak befizetők lennénk, jobb megoldás a Huxit
Volner János, a frissen Huxitnak átnevezett párt elnöke volt a Pesti Riporter egyik kedd esti vendége. A interjúban többek között szó volt a Jobbikról is, arról, hogy a párt szerinte undorító módon viselkedik a nemierőszak-botrányban. A Huxit kapcsán Volner János elmondta: néhány év múlva nettó befizetői leszünk csupán az uniónak, gazdasági fejlettségünk miatt alig leszünk jogosultak uniós forrásokra. Véleménye szerint ebben az esetben jobb megoldás külön utat járni, mert úgy jobban járunk.Kiléptetné hazánkat az USA érdekeit szolgáló Európai Unióból Volner
Az Európai Unió tehetségtelen, az Egyesült Államok érdekeit szolgáló vezetése gazdaságilag meg akarta törni Oroszországot. Nem őket, hanem az Európai Uniót sikerült, több évtizedes rekordokat dönt az infláció, és az európaiak soha nem fizettek még olyan magas árat a benzinért és a gázolajért, mint jelenleg – mutatott rá közösségi oldalán Volner János.Kiléptetné Magyarországot az EU-ból Volner pártja
Huxit Párt néven folytatja a munkát Volner János pártja. A volt jobbikos politikus pártja által kiadott közleményben kijelentették, hogy egy Európai Unión kívüli Magyarország hatékony közvetítő lehetne a nyugati és keleti nagyhatalmak között."Ha összejön az aljanép és felöntenek a garatra, bármi megtörténhet" – mondta a szexbotrányról a Jobbik volt alelnöke (Videó!)
Csütörtökön robbant a bomba: a Bors írt arról először, hogy elképesztő szexuális visszaélés történhetett a Jobbik egy tavalyi rendezvényén. Aztán az idő múlásával jöttek a részletek: kiderült, hogy a baloldali fordulatot vett párt tavaly decemberben disznóvágást rendezett Ököritófülpösön, ahol – a sajtóban nyilvánosságra hozott információk szerint – Kocsord korábbi jobbikos polgármestere, Földi István majdnem megerőszakolt egy 24 éves nőt. Az áldozatról kiderült, hogy Szilágyi György, a Jobbik egyik alelnökének aktuális párja volt, akit csak az mentett meg, hogy Gyüre Csaba a többiekkel ellentétben – beleértve Jakab Pétert is – nem volt saturészeg és kiszabadította a sikítozó hölgyet. Az eset után Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő mindent megtett annak érdekében, hogy eltussolja a bűncselekményt (ők ezt tagadják – PS). Ennek apropóján kérdeztünk ma volt jobbikos politikusokat. Volner János élesen bírálta Jakabékat: állítása szerint nem fordulhatott volna ilyen elő az ő alelnöksége idején. Apáti István pedig, aki azóta már mihazánkos országgyűlési képviselő, felajánlotta pártja segítségét az áldozatnak.Ajánljuk még