vona gábor
Simicska egyre szerelmesebb a Jobbikba: Vonáék napi 260 forintért kaptak óriásplakátokat az oligarchától
"A Jobbik által hónapokon keresztül kommunikált, mintegy 2200 plakáttal szemben a párt legalább 3500 plakátot és hatszáznál több citylight posztert és hirdetőoszlopot használ" - állítja Kósa Lajos. A plakátbotrány miatt létrejött, az államfő által visszaküldött törvénytervezetről dönthetnek majd a képviselők pénteken, mely egyetlen napirendi pontja lesz a Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen. A kormánypárt szóvivője, Halász János lát arra most lehetőséget, hogy meglegyen a kétharmados többség és elfogadja a plakáttörvényt a parlament.Vona keresztfia szerint Soros szervezetei „magas színvonalú”, „pótolhatatlan munkát” végeznek
Bár 2014-es választási programjában még „sáskahadnak” titulálta a Soros-féle „civil” „jogvédő” szervezeteket a Jobbik, mára a párt teljes, 180 fokos fordulatot végrehajtva egyre többször áll ki nyíltan az amerikai pénzügyi spekuláns felforgató tevékenységet végző szervezetei mellett. A legfrissebb példát a Jobbik szolnoki elnöke, Vona Gábor keresztfia szolgáltatta, aki olyan dicshimnuszt zengett Soros „pótolhatatlan” szervezeteiért, amely a balliberális politikusoknak, médiamunkásoknak is becsületére vált volna.Vona Gábor kicsit megdicsérte a Fidesz országvédését, de azért szörnyűnek tartja a kormányt
A Jobbik elnöke egy biztonságos, élhető, igazságos és szabad Magyarország építését tűzte ki célul a párt 16. országos kongresszusán elmondott programadó beszédében szombaton, Budapesten. Vona Gábor a több mint 300 küldött előtt a legsúlyosabb problémának nevezte, hogy ma is a 20. századi reflexek, traumák és megosztottság alakítja az életet, a politika pedig nem meghaladni, hanem kihasználni, tovább szítani akarja azokat. A kongresszuson, amelyre a regisztrált küldöttek ötöde nem ment el, elsöprő többséggel miniszterelnök-jelöltté választották Vona Gábort.A vérmagyarból lett plüssmacis, vezérkomplexusos Vona kommunistázta Orbán Viktort
Vona Gábor Jobbik-elnök a kormányfőnek tett fel azonnali kérdést a bérunióról szóló javaslattal kapcsolatban. Mint elmondta, a kezdeményezés arról szól, hogy az egyenlő munkáért egyelő bér elvet beültessék az uniós alapelvek közé. Elkezdődhet az európai népszavazás, ez egy történelmi jelentőségű fordulópont lenne Vona Gábor szerint, és úgy vélte: Orbán Viktornak lehetősége van pozícióját újragondolni.Ajánljuk még

















