Új alelnöke van az Állami SzámvevőszéknekPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 17. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke Holman Magdolnát nevezte ki az ÁSZ alelnökének július 20-tól. Az ÁSZ közölte: Warvasovszky Tihamér, aki 2010. július 5. óta az ÁSZ alelnöke, július 19-én betölti a 70. életévét, és a vonatkozó törvényi előírásnak megfelelően megszűnik megbízatása.
Súlyos törvénysértéseket tárt fel az ÁSZ vizsgálata két, közfeladatokat ellátó kamara gazdálkodásábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 17. Nem vezette a tagdíjbefizetéseket és nem is intézkedett annak beszedéséről, de több évi költségvetési támogatásának felhasználását sem tudta a törvényben előrítaknak megfelelően igazolni a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara – jelentette be sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék alelnöke. Vizsgálatuk kimutatta, hogy a két, egyébként kiemelt közfeladatot, sőt, hatósági feladatokat is ellátó kamara gazdálkodása és közpénzfelhasználása a 2015. és 2017. közötti időszakban nemcsak, hogy nem volt átlátható, hanem többszörösen megszegték a jogszabályokat. Ezért a javaslatok megtétele mellett az ügyészséghez és az adóhatósághoz is továbbították az ügyet.