Niedermüller Péter a Wesselényi utca felújítását troli nélkül képzeli el?KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 8. A Wesselényi utca Erzsébetvárosi szakaszának felújítására nyújtott be pályázatot az Erzsébetvárosi önkormányzat, aminek célja, hogy csökkentsék az autós forgalmat, a kerékpár-és gyalogosközlekedést fejlesszék, valamint az ökológiai szempontokat is érvényesítsék. Az Egészséges utcák programba viszont úgy tűnik nem fér bele a troli, ami ugyebár elektromos jármű, tehát károsanyag-kibocsátása nincs.
Kásler Miklós segít a 100 Tagú Cigányzenekarnak új helyet keresniPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 1. Új helyet keresünk a 100 Tagú Cigányzenekarnak – írta Kásler Miklós Facebook-oldalán. Mint megírtuk, a zenekar a sajtóból értesült arról, hogy február 25-ig el kell hagyniuk azt a VII. kerületi Wesselényi utcai épületet, ahol eddig a próbáikat tartották. Az emberi erőforrások minisztere hétfőn azt írta közösségi oldalára, hogy miután az együttes a fővárosi pártpolitikai csatározások egyik áldozataként elvesztette próbahelyét, úgy rendelkezik, hogy az EMMI segítsen alkalmas ingatlant keresni a zenekar számára.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.