wlm
Schuster Lóránt a P. Mobil új klipjét ért támadásokról: elvekről szó sincs, csak nyomják, amit nyomniuk kell, ez egy csürhe (videó!)
Schuster Lóránt volt a Pesti Riporter vendége a Pesti TV-n. Az apropó a P. Mobil új videóklipje, amelyen a ballib média jól – hogy stilszerűek legyünk – megénekelt. Például a hvg.hu ezzel a címmel indította cikkét: Schuster Lóránt blackface-ben, White Lives Matter pólóban hámozza a banánt. Emellett a 444.hu azt is szóvátette, hogy Schuster Lórántot maga Orbán Viktor köszöntötte fel 2019-ben a hetvenedik születésnapján. Lóri véleménye az, hogy a fehér életek is számítanak, másrészt látszik, hogy egy szervezett akció volt és a zenekaron keresztül másokba akartak belerúgni. Ezek ugyanazok, akik voltak – ez egy csürhe. Elvekről szó sincs, csak nyomják, amit nyomniuk kell. Mellesleg azt is elmondta, hogy az egész LMBTQ és a BLM arról szól, hogyan kell lenyomni a világ népeit és hogyan kell átvenni a hatalmat a világ fölött. Nem mellesleg Schuster elsütött egy Kádár-kori Hofi-poént is, aminek a lényege: régen tiltották a homoszexualitást, most tűrik – én nem várom meg, amig kötelező lesz. Ja, és a mester elmagyarázza a dal refrénjének első sorát is: Kell a pénz a lóvéra. Jó szórakozást! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után