zaklatási vád
Los Angelesben is vádat emeltek Harvey Weinstein ellen
A Los Angeles-i ügyészség is vádat emelt Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmmogul ellen egy nő megerőszakolása és egy másik szexuális bántalmazása miatt; mindkét eset 2013-ban történt – jelentette be hétfőn Jackie Lacey kerületi ügyész.Zaklatás az Újszínházban – vizsgálat indul
Egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész lehet az érintett az újabb zaklatási ügyben, amely a HVG információi szerint az Új Színházban történt. Az ATV Híradónak a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt az üzenetet juttatta el, hogy az elnöküket érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hoztak létre.Zaklatási vád az Újszínháznál is?
Egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész lehet az érintett az új zaklatási ügyben, míg a vélt áldozat az intézmény nem színész alkalmazottja a hvg.hu értesülései szerint. Információik szerint az Új Színház vezetése, konkrétan Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, amelyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. Az eset 2016 elején történt, és a főváros illetékesei azt tudakolják, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez, és ha igen, úgy milyen intézkedések történtek. Ha érkezett bejelentés, de nem volt vizsgálat, úgy az elmaradás okára kérdeznek rá, illetve arra, hogy milyen belső szabályok léteznek a munkavállalók védelmére.Ajánljuk még










