zsinat
Balog Zoltán kezét úgy tűnik, hogy elengedték a hívők és a Fidesz
Mint ismert, Balog Zoltán elismerte, hogy ő is azon az állásponton volt, hogy a bicskei gyermekotthonban igazgató-helyettesként dolgozó K. Endre kapjon kegyelmet. A nagy port kavaró ügy után azonban ő maga is elismerte, hogy ez hiba volt. Mivel azonban kormányzati szerepe nincsen, a református egyházon belül kell főként tisztáznia magát. A személye bár megosztó lett, mégis megszavazta őt a Magyarországi Református Egyház Zsinata a titkos szavazáson, majd Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ennek ellenére arra kérte, hogy gondolja meg mégis a lemondását. Belső információk szerint Balog most magáért kampányol az egyházon belül, a Fidesz viszont elengedte a kezét, ami azért is fontos, mert Balog eddig sok támogatást tudott szerezni a reformátusoknak, de ezek után nyilván nem fog tudni - minderről az Index írt részletesen. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.