Most már a Jobbik sem tagadja tovább, hanem nyíltan kimondja, bojkottálja a jobboldali sajtóorgánumok többségét, köztük a PestiSrácok.hu-t is. Azt szerettük volna megtudni, hogy – 2014-hez hasonlóan – a párt 2018-as programjában is szerepel-e a Magyar Gárda rehabilitációja, illetve azt, hogy az MSZP, jelöltjei visszaléptetésével a Jobbik malmára hajtja-e a vizet. A Vona Gábor és Z. Kárpát Dániel által tartott sajtótájékoztatóra azonban „a pártvezetés döntése értelmében” nem engedték be stábunkat.
Sajtótájékoztatón mutatta be kedden a Jobbik 2018-as választási programját, a rendezvényre azonban nem engedték be stábunkat. Mint Mirkóczki Ádám szóvivőtől megtudtuk, „a pártvezetés döntése volt a bojkott”. Erre utalhatott Z. Kárpát Dániel is, amikor azt mondta interjúkérelmünkkor, hogy „meg van kötve a keze”. Legalább már nem tagadják tovább, hogy a jobboldali sajtó nem kívánatos a rendezvényeiken.
Vona Gáborék 2014-ben törvényesítették volna a Magyar Gárda működését – hangzott el az Echo TV egyik január eleji híradójában. Akkor Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője a televízió kérdésére válaszolva nem zárta ki, hogy ez a Jobbik 2018-as programjában is szerepel majd. Ezért a programbemutatón egyrészt szerettük volna megtudni Vona Gábortól illetve Z. Kárpát Dánieltől, hogy számíthatunk-e a Gárda rehabilitációjára.
Másrészt arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy az MSZP-s Hiesz György és Tóbiás József visszalépése – vagy visszaléptetése – vajon mennyiben növeli a Jobbikos jelöltek esélyeit, és a két párt meddig tagadja még, hogy összejátszik a kormány leváltása érdekében. Hogy mit válaszolt kérdéseinkre Vona Gábor és Z. Kárpát Dániel, kiderül videónkból.
Annyit még érdemes megemlíteni a sajtótájékoztatóról, hogy az N1TV felvételének tanúsága szerint Vona Gábor beszéde közben egyszercsak egy müezzin, azaz iszlám imára hívó ének csendült fel, amely alaposan meglepte a pártelnököt.
Vona: a Jobbik az egyetlen erő, amelyik alkalmas a kormányváltásra
Az MTI tudósításából pedig kiderül: Vona Gábor főként azt bizonygatta a programbemutatón, hogy pártja az egyetlen olyan ellenzéki erő, amelyik alkalmas a kormányváltásra, az elszámoltatásra és „Magyarországot egy nyugodtabb, szabadabb, sikeresebb és boldogabb jövő felé vezetni”. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje a program főbb pontjait kiemelve elszámoltatást, korrupcióellenes ügyészség, valamint a határőrség felállítását, a magyar fizetéseket az európai átlaghoz felhúzó béruniót, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokkal kötendő stratégiai szerződést, a fiatalok itthon tartása érdekében 10-10 ezer új és használt lakásra kiterjedő otthonteremtési és bérlakásprogram elindítását ígérte. Vona Gábor céljaik között említette a devizahitelesek problémájának orvoslását, negyven év munkaviszony után a nyugdíjba vonulás lehetőségének megadását a férfiaknak is, a nyugellátások „magyar indexálásának” bevezetését, az egészségügy fejlesztését, valamint korszerű oktatási rendszer megteremtését.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a választások végkimenetele szempontjából az ellenzéki oldalon a képlet, a helyzet leegyszerűsödött
– monda a politikus, aki szerint a baloldali pártokból a kormányváltás kellékei közül vagy az erő, vagy a szándék, vagy mindkettő hiányzik. „A baloldali pártok lényegében egymással küzdenek, a baloldali pártok nem a kormányt akarják leváltani, hanem egymást” – fogalmazott, hozzátéve, a baloldalnak így sem szervezeti, sem szakmai, sem morális alapjai nincsenek a kormányváltáshoz. A Jobbiknak viszont van erős, egységes politikai közössége, nyolc év alatt ellenzékben, valamint az önkormányzatokban megszerzett felkészültsége, tapasztalata, elkötelezett és hiteles értelmiségi holdudvara nemzetközi kapcsolati hálóval, illetve a legszükségesebb kellékkel, vagyis erős programmal – tette hozzá.
A politikus kérdést kapott arról: szerepel-e pártja országos listáján az a Magvasi Adrián, aki korábban olyan műsort vezetett, ahol rendszeresen hangoztak el antiszemita kijelentések, illetve Kulcsár Gergely, aki korábban beleköpött a holokauszt emlékműbe. Előbbiről, aki a párt XIII. kerületi jelöltje lesz, úgy nyilatkozott, „minden esélye megvan” a listára kerülésre, utóbbi kapcsán pedig azt közölte, mivel egyéni jelöltként nem indul, „nagy valószínűséggel az országos listán sem fog”.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik programalkotásért felelős alelnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt: a pártprogramban szereplő javaslatok „elsősorban építő, megoldásokra törekvő módon, győztes típusú politikai erőként olyan megoldásokat szeretnénk keresztülvinni a rendszeren, amelyek építik ezt az országot, előreviszik, és a politikai dagonyázás, a politikai csatározások különböző gödreiből kiemelik”. A devizahitelesek problémájának kezelése és a lakásteremtési program mellett a politikus kiemelte: 2010 óta a kormány a multikat „simogatta olyan indokolatlan kedvezményekkel, amelyeket adott esetben a magyar kis- és közepes méretű vállalkozások irányába lehetett volna csoportosítani”.
Tisztességes játékszabályok mellett szükségünk van az itt működő multicégekre
– fogalmazott, elfogadhatatlannak nevezve ugyanakkor, hogy eddig a kormány stratégiai partnerei között nem jelenhettek meg kkv-k. Megjegyezte, hogy elképzeléseik között szerepel egy „felülről bebetonozott adórendszer”, amelyben öt évre előre kiszámíthatóan kizárná, hogy nagyságrendekkel emelkedjenek a magyar vállalkozások közterhei, az áfa-rendszert pedig úgy alakítanák át, hogy azzal elsősorban a nehezebb helyzetben lévőket segítsék, egyben biztosítva azt is, hogy ez a lépés az árak csökkenésében is érvényesül. Mint mondta, a „népesedési katasztrófa” elkerülése érdekében a lehető legalacsonyabb szintre csökkentenék a gyermekneveléshez kapcsolódó cikkek adóját, amely egész Európában Magyarországon a legmagasabb, a tipikus krónikus betegségek gyógyszereinek ártámogatását pedig emelnék.
Forrás: MTI; fotók: MTI
A videót Szecskó Petra és Szabó Fruzsina Anna készítette/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS