
Október elsején új időszámítás kezdődött Magyarország energiaellátásában és új geopolitikai helyzetbe kerültünk. Az oroszok egyik napról a másikra nem pumpálnak földgázt az Ukrajnán átnyúló vezetékbe: hozzánk ezentúl Szerbia felől fog érkezni a földgáz, az ukránok pedig hoppon maradtak és elesnek az évi 3 milliárd dollár tranzitdíjtól. Ezért Kijev minket hibáztat, de megfeledkeznek arról a kis apróságról, hogy volt olyan hideg tél, amikor egyszerűen lenyúlták a mi földgázunkat és nálunk alakult ki ellátási válság. Szijjártó Péter ennek kapcsán kijelentette, hogy Ukrajnának semmi köze, hogy kivel kötünk üzletet.
A Gazprom október elsején leállította a gázszállítást Ukrajnán keresztül, noha elvileg 2022 szeptemberéig van szerződés a tranzitra. Ennek értelmében napi 20 millió köbméter földgáz áramolhatott Magyarország irányába, de most már nem fog.
Bespájzoltunk
A mi ellátásunk azonban nincs veszélyben, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a héten írta alá azt a 15 éves szerződést, amelynek értelmében a Déli Áramlat vezetéken, Szerbia irányából fogjuk kapni a földgázt. Kisebb részt pedig majd Bécs felől érkezik, ha majd üzemelni fog a már elkészült Északi Áramlat2.
Október elsejétől tehát megindult a kereskedelmi forgalmazás a Szerbiát és Magyarországot összekötő új földgázvezetéken, melyen keresztül évi 8,5 milliárd köbméter gáz szállítása válik lehetővé – írta közleményében az FGSZ, a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszer üzemeltetője. A szerb–magyar határkeresztezőn így immár Magyarország irányába is megindulhat a szállítás, ami jelentősen növeli az ország ellátásbiztonságát, és hozzájárul a földgázimport-útvonalak diverzifikációjához. Aggodalomra egyébként sincs ok, hiszen megbízható közlések szerint a magyar tározók szinte tele vannak, így van tartalékunk a télre.
Nyugaton gáz van – azaz csak kevés
Tehát helyzet van az Európai energiapiacon, amit csak tetéz, hogy Angliában már benzinhiány is van. Sőt nemcsak Európában, hanem Kínában sincs áram és szén. Nemcsak Európa, hanem ők is az oroszoknál kuncsorognak áramért, addig pedig kénytelenek leállítani ipari üzemeket és a lakossági fogyasztást is korlátozzák.
Visszatérve Európára, érdemes átnézni, hogy miként oszlik meg a kontinens importja. A földgáz-felhasználás mértéke 2020-ban 400 milliárd köbméter volt az Európai Unióban, és mértékadó vélemények szerint ezen energiaforrás jelentősége a belátható jövőben nem is fog csökkenni. Az EU gázfelhasználásának 48 százaléka tavaly a Gazpromtól származott, s az idei év első hét hónapjában 23 százalékkal nőttek a vállalat európai irányú szállításai. A második helyen a norvég források álltak 24 százalékkal.
Ukrajna hisztizik
Mivel elkészült az új orosz vezeték délen és északon, ezért Moszkvának többé nincs szüksége Ukrajnára. Tehát a Gazprom megtette azt a logikus lépést, hogy leállította az arra felé futó tranzitját. Game over, Ukrajna kiesett a játékból és ezzel nagyon nagyon sok pénze bánja. Ezért Magyarországot okolják, holott Oroszországot kellene. De ugye mi kicsik vagyunk, az oroszok nagyok és egyébként is hajlamosak visszalőni.
Az oroszok nyilvánvalóan visszaélnek domináns pozíciójukkal azzal, hogy leállították a tranzitszállítást, miközben Európában sokkoló mértékben megemelkedett a földgáz ára
– idézte a Reuters Szergij Makogont, az ukrán gázszállító rendszer üzemeltetőjének vezérigazgatóját. Az amúgy is problémákkal terhelt magyar–ukrán viszonyban tehát újabb feszültséget keltett a Gazprommal kötött szállítási szerződés, ami miatt Kijev az Európai Uniónál is panaszkodott. Makogon azt mondta, a felfüggesztés következtében Ukrajna most nem tud gázt importálni Magyarország felől.
Csütörtökön Ukrajna közölte, hogy teljes értékű baráti viszonyra törekszik Magyarországgal, de készen áll a “diplomáciai válaszcsapásra”, amennyiben Magyarország nem tiszteli az ukrán érdekeket – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. A külügyi tárca vezetője elmondta: Ukrajna a Magyarországgal fenntartott barátság és együttműködés híve, de a kétoldalú kapcsolatokban számolni kell mindkét ország nemzeti érdekeivel. A kormány a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt, ezért is engedett Magyarországra ukrán katonákat gyógykezelésre, ezért nyaraltatott több ezer olyan ukrán gyereket, akiknek a szülei érintettek voltak a harcokban – húzta alá.
Ehhez képest, amit az ukránok tettek, az nagyon durva hátbaszúrás.
Orbán: A magyarok érdekei az elsők
Mi se maradtunk adósak a válasszal. Orbán Viktor magyar miniszterelnök elutasította az Ukrajnától érkező kritikákat Budapest új, Oroszországgal kötött gázszerződése miatt: a magyar rádiónak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy honfitársai kénytelenek lettek volna több pénzt fizetni a gázért az új megállapodás nélkül. A miniszterelnök megérti az ukrán aggodalmakat, de véleménye szerint vigyáznia kell a magyar választók érdekeire. Orbán korábban azt is mondta újságíróknak, hogy Magyarország „szuverén állam”, és „önállóan dönthet” arról, hogy hol vásárol gázt.
Szijjártó Péter külügyminiszter pedig azzal vádolta Ukrajnát, hogy jogtalanul avatkozott bele Magyarország belpolitikai döntéseibe: rendkívül felháborítónak nevezte Kijev reakcióját a megállapodásra.
Ukrajnának semmi köze azokhoz, akikkel üzleteket kötünk
– szögezte le, hozzátéve, hogy Budapest Kijev ilyen lépéseit. Magyarország szuverenitásának és nemzetbiztonsági érdekeinek megsértésének tekinti. A miniszter azt is megjegyezte, hogy az új megállapodás értelmében Magyarország
sokkal kedvezőbb áron vásárolna gázt, mint a lejáró szerződés értelmében.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy ez szuverenitási kérdés, továbbá rámutatott, hogy nem Magyarország az egyetlen Európában, amely hasonló szerződést kötött Oroszországgal.
Vízöntő
2021-10-03 at 22:13
n,
hadd kapcsolódjak egy kérdéssel, Ukrajna ha tőlünk importált a rajtuk keresztül hozzánk érkező gázból, akkor a neki kifizetett tranzitdíjat visszatérítette az azt neki megfizetőnek? Mert ha nem, akkor annyival olcsóbban juthatott rajtunk keresztül gázhoz mintha közvetlenül a Gazpromtól vette volna tranzitdíj nélkül!
oshon
2021-10-03 at 12:00
márko 16:34 – Pontosan ! Az u-kranok tokonloveset hadd sairassak partfogoik … “Amint veted ágyadat, ugy aluszol !”
Logikus
2021-10-03 at 09:21
Ballibek sírjatok! Pfujj Orbán! pfujj Mészáros :))))
Kérdések
2021-10-02 at 22:15
Amiről senki nem beszél, mivel fognak fűteni idén télen az ukránok? USA LNG-vel?
Akinek nincs fa vagy széntüzelésre alkalmas kályhája az mit fog csinálni? A földgáz üzemű erőműveik? A vegyiparuk?
Ezek idén télen jó eséllyel becsődölnek, a kormányukat valószínűleg elsöpri a népharag.
Kiváncsi vagyok, hogy alakulnak ott a dolgok…
Metzger
2021-10-02 at 21:20
Embargóznak az oroszok ellen,a nyugat csak tessék-lássék tartja be,de mi hatalmas piacot vesztettünk,az ukri puccsista rezsim hét évig gazdagodott a mi,és az oroszok gázán.Emellett lopta iparszerüen a már általunk kifizetett gázt!2016- ban a minusz húszban elzárta a csapot,hatalmas kárt okozva nekünk!Utána a Donbassz miatt már nem kaptak orosz gázt,mi pedig,mint jó hülyék re-exportáltuk a gázt nyomott áron nekik.
Ellenséges gazdasági, nemzetiségi,nemzetközi politika jellemzi a kijevi rezsim magyarokkal,Magyarországgal kapcsolatos tevékenységét,hozzáállását.
Állami program szintjére emelt etnikai pogromok,amerikai távvezérlés,terrorista halálbrigádok,a javak teljes elfecsérlése külföldre,ez jellemzi az úgynevezett Ukrajnát.Fenyegetésekkel akarják visszaállitani az elözö,nekik oly kedvezö állapotot.
Szerencsére Hazánk most nem elszigetelt,NATO tag,az oroszok jóindulatú semlegessége is nekünk kedvez.
Eddig úgy látszott,hogy Oláhország a legszemtelenebb megszálló rablóállam,ezt az elsöséget irigyelték meg a hoholok!
n
2021-10-02 at 21:00
Ukrajna azt sérelmezi, hogy Magyarországról már nem importálhat földgázt*. Ezzel elesik nemcsak a magyar tranzitdíjtól, de a korábbi gázimporttól is.
* Amit mi a részükre vettünk a Gazpromtól.
aladin
2021-10-02 at 20:49
Az ukránoknak olyan nagy országuk van, biztos hogy nem hiányozna nekik, ha vissza adnák azt a kis magyar terület részt a magyaroknak, akkor volna gáz, béke, barátság és ukrajna elindulna a fejlödés utján az amerikaiak nélkül is. Ugyis nagy problémájuk és viszájuk van az ottani élö magyarokkal.
Nagy Mátyás
2021-10-02 at 20:44
Eddig (2015 óta) Ukrajnának nem volt szerződése a Gazprommal, így az általunk vásárolt 8,9 mld földgázból importáltak. Sok visszaélés történt a részükről. Ahogy kész lett a Déli Áramlat Ukrajnát elkerülő vezetéke, Magyarország erre kötött szerződést, a Gazprom pedig lezárta Ukrajna felé a szállításokat. Game over! 🙂
DörrögZuldán
2021-10-02 at 20:27
Sikerült – némi pluszköltséggel – jókorát rúgni az ukránokba, megmutatva, hogy nem csak a NATO és EU vonalon tudunk akadékoskodni. Qurvára kijárt nekik a magyar kisebbség jogi- és élethelyzetével folytatott zsarolásukért.
Győző
2021-10-02 at 20:17
Nem örülök, hogy az amúgy is kiszolgáltatott kárpátaljai magyarságon fognak bosszút állni, és az egész világ szarik rá.
accept
2021-10-02 at 19:51
1,)2014 ben az USA/némert és Brüsszel
az ukrán nácikat támogatta ès a Maidan puccsot!Ukran-oligarchok és az USA!
(Bandera-Swoboda-Asow naci fasiszták!)
2.)Biden USA csak azzal a kikőtéssel !engedte! a NORD 2 gáz áramlatot befejezni-Ha az EU brüsszel és a nêmetek !garantálják! az ukránok gáz ellátását és !kompenzálják! az ukranoknak az anyagi károkat ami az eddigi “átvetetési”böl szarmazó Millardos károk!(?)Magyarul az USA Biden parancsol az EU-nak ???
➡és Putyinnak ?????
Karcsi bácsi.
2021-10-02 at 19:46
Volt valaha olyan ország, hogy Ukrajna ?
Németh Ferenc
2021-10-02 at 19:38
Valójában pont nem magyarország árulta el ukrajnát,a legtovább kitartott a hosszútávú szerződés megkötésével.A tranzitdíjakon magyarország veszít,a nagy nyertes németország.Ausztria,csehország,szlovákia,horvátország,bulgária lapít mint sz…r a fűben.Még minket vizsgálgat majd az eu,röhej.
Csak_úgy
2021-10-02 at 18:54
Azt is hozzá kell tenni, ha csak a hajuk szála is meggörbül Kárpátalján a magyarságnak, és ne adja Isten, hogy fújjon a szél, azt is megkeserülik mert addig a napig lesz csak Ukrajna..
Királytigris
2021-10-02 at 18:39
Ukrán barátaink ne a gázzal, hanem Kárpátalja Magyarországhoz való visszacsatolásával foglalkozzanak!!!
Nyomás! Lépjenek a tettek mezejére!
Patriot
2021-10-02 at 18:21
Emlékszen én azokra az időkre, amikor a részeges bűnöző, narancs sárga sállal a nyakában rohangált Kijevbe.
Éltetni a kijevi soros bandát. Ez lenne a mimiszterelnök már kiszolgáltatott volna minket az ukránoknak is.
Aki nem a Fideszre fog szavazni jövöre, az hazaáruló!
Beobachter
2021-10-02 at 18:20
Nem semmi az a kétszínűség, amit az EU leművel! Szankcionálják az oroszokat, miközben ezerrel üzletelnek velük és ráadásul a földgázukra is rá vannak szorulva. Mi lesz Európával, ha egyszer a Putyin gondol egyet és odacaplat a gázcsaphoz és saját kacsójával lezárja.
Tomi
2021-10-02 at 18:11
Esetleg Uganda, Kenya érdekei fontosabbak, mint Magyarországé? Amúgy meg, minek lopták az általunk vásárolt földgázt – rendszerszinten?
Beobachter
2021-10-02 at 18:10
Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy Ukrajna mivel fog fűteni a télen? Mert “diplomáciai válaszcsapással” – jelentsen ez bármit is – biztosan nem lehet! Az amcsi barátai meg biztosan nem fognak több ezer kilométerről szállítani nekik méregdrága cseppfolyós gázt, mert még fizetni sem tudnak érte.
Namond
2021-10-02 at 17:55
Igazán kedves és támogató gesztus volt, hogy az oroszok lemondtak egy évi vezeték használatról.
Szerintem, az ukránoknak a tranzit díj elvesztésénél jobban fáj, hogy megszűnt az orosz gáz tőlünk vásárlásának lehetősége, az un. recirkulált gázé.
Európa energetikai helyzetét tekintve esetleg növelhetnénk a földalatti gáztárolási kapacitásunkat.
Kátay Péter
2021-10-02 at 17:45
gyozo2018 / Győzike !
CSAK a Sorosig “jut el” az agyad????
zoltán sch
2021-10-02 at 17:43
Ameddig Fidesz -Kdnp kormány van és Orbán Viktor a miniszterelnök, Magyarország jó kezekben van !
Kovács Péter
2021-10-02 at 17:41
BRAVÓ Szíjártó Péter !
Kátay Péter
2021-10-02 at 17:39
gyozo2018
CSAK a Sorosig “ér el” az agyad?
Mindenbe ezt a lószar Sorost kevered?
ÍGY egyszerű a létezés, ILYEN EGYSÍKÚ aggyal…
Vladtepesch
2021-10-02 at 17:33
PG2021-10-02 at 17:23
Uram, fogja már fel, hogy olyan, hogy “ukrán vezetés” – az nincs!!
Ez nem is egy állam, csak egy földrajzi terület – amerikai – távirányítású – vezetés alatt.
Akik itt ilyen-olyan “”ukrán”” “”miniszter””-ként megjelennek, azok a szó szoros értelmében: bábuk.
Még az is lehet, hogy ez Bábuleba nem is ember, csak egy emberbőrrel bevont beszélő robot.
És egyáltalán nem vicceltem!! :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Itt mi magával a Háttérhatalom kulisszájával, az USA-val állunk szemben!!!
Az már csak maga a téboly tébolya, hogy az USA-val “szövetségben” vagyunk.
De hát mi már csak ilyenek vagyunk: vaskövetkezetességgel tudjuk kiválasztani azokat a szövetségeseket, akik alapvetően és maradéktalanul az ellenségeink és akikkel az 1+1 = 2 bizonyosságával megyünk a totális kudarcba és vereségbe.
Gratula!!!
PG
2021-10-02 at 17:23
Ez jó húzás volt az oroszoktól és a magyaroktól is. De ezek az ukránok még pofátlanok is, amikor úgy tesznek, mintha ők tettek volna szívességet Magyarországnak, hogy itt gyógyíthattuk a sebesült katonáikat és nálunk nyaralhattak a harctéri sebesültek és halottak gyermekei, több ezren.
Szerintem ezt leginkább megköszönniük kellene!
A mai ukrán vezetés tönkre teszi az országot. A jó ukrán termőföld és az ipari lehetőségek is veszendőben mennek az ilyen élhetetlen bunkó vezetők miatt.
Vladtepesch
2021-10-02 at 17:14
Úgy látszik, hogy nemcsak a fagyi tud visszanyalni, de a gáz is.
Az ukránok most ízelítőt kapnak abból, hogy ha másokkal kibasznak hát velük meg egyszer ezek a mások basznak ki.
Kölcsönkenyér visszajár, brátci!
Tibor
2021-10-02 at 17:01
Már csak az van hátra,hogy a Magyarország által az ukránoknak fizetett nyugdíjat be kell szüntetni,egy napot sem dolgoztak nálunk,de nyugdíjért tartják a markukat. 20 000 emberről van szó,ennyin szívják a magyar nyugdíjasok vérét,mi jogon?A kormány meg csak lapít ebben az ügyben,ahelyett,hogy azt mondaná,hogy ezt az egyezményt a szovjet U-val kötöttük,az megszűnt,egyezménynek vége!
márko
2021-10-02 at 16:34
nagyon jó megoldást talált a kormány + az egész csapat ( legyenek azok előtérben vagy háttérben )
ÉS
. sikeresen KICSÚSZTAK A szorításból “MINT CSÍKHAL A MAROKBÓL”
/
jó viszonyban kell lenni mindenkivel, kölcsönös haszon elvén
. a szuverenitásból , egy fikarcnyit sem kell engedni
. ( okosan a háttérben ,normális + megértő politikusokra kell rátalálni )
/
így gondolom mint patkány
Colin MacLeod
2021-10-02 at 16:25
Ukránok megszívták! Gyurcsány, Jákob, Dobrev, Karigeri szívjon gázt.
gyozo2018
2021-10-02 at 16:01
Ezzel a Gyurcsány-gázos plakáttal be kell teríteni az országot.
A FILMET MEG LE KELL JÁTSZANI!
MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TERÍTENI KELL AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN!
Gáspár Anette
2021-10-02 at 15:44
“Csütörtökön Ukrajna közölte, hogy teljes értékű baráti viszonyra törekszik Magyarországgal, de készen áll a “diplomáciai válaszcsapásra”, amennyiben Magyarország nem tiszteli az ukrán érdekeket”
.
Ha a “tiszteli az ukrán érdekeket”, azt jelenti, hogy ALÁFEKSZIK AZ UKRÁN ÉRDEKEKNEK, akkor nem mérte fel a saját és Magyarország pozícióját: nem pofázhat bele, hogy egy szuverén ország melyik másik szuverén országgal kereskedik.
.
Ukrajna sunyi érdeke, hogy akkor zárja el Magyarország elől a csapot, amikor akarja.
Erre már volt példa.
Ukrajna önös érdeke, hogy az átmentő forgalomért sápot kapjon.
Ez sem a mi érdekünk, hanem az övé.
Ha átpártolok a koszlott, ócska árukat készleten tartó Lidl-től egy másik
üzlethez, akkor a Lidl nem követelőzhet nálam arra hivatkozva, hogy én
az ő forgalmát önös érdekekből csökkentettem.
IGEN! MI AZ, HOGY?! NAGYON IS!
Gáspár Anette
2021-10-02 at 15:40
sorry
2021-10-02 at 15:28
Orbán Viktor és Putyin kormánya JÓ GAZDASÁGI, KERESKEDELMI ÉS TUDOMÁNYOS ÉRDEKKAPCSOLATOT ÁPOL.
Ennyi.
És ez így van jól.
gyozo2018
2021-10-02 at 15:38
Ukránékat a soros-tanácsadók BEHÚZTÁK A CSŐBE.
sorry
2021-10-02 at 15:28
Nagyon tetszik ez a húzás. Örülök, hogy a külügyérünk ilyen frappánsan intézkedett. Azért nem mellékes körülmény, Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápol Putyin. Ennek a ténynek is volt kis köze a számunkra kedvező megállapodásnak.
Rózsa Zoltán
2021-10-02 at 15:17
Korrupt, hazudozó, CSÖVES ukrán politikusok most telibe kapták Putyintól a csicskalángost csak szédelegnek mint az őszi büdös poloskák.
Megérdemlik, vége az élősködésnek meg a lopásnak nyomorult korrupt banda! A világ legtermékenyebb mezőgazdasági földjei Ukrajnában vannak, az emberek szorgalmasak és a lányok híresen gyönyörűek ezek a nyomorult férgek meg kiárusítják, elárulják az egész országot a globalista hatalmaknak. Mindnek egytől egyig egy kijevi lámpavason kellene lengedeznie az októberi szélben. A magunk részéről nagyon jól tettük, hogy vigyázunk mit, honnan, mennyiért és milyen ellátási biztonsággal vásárolunk. A tolvajoknak ennyi volt, До свидания! Hogy ukrán barátaink is megértsék: Sztálin 227. parancsa 1942-ből: Egy lépést sem hátrébb! – azaz: Ни шагу назад!
hivő
2021-10-02 at 15:09
Nkünk tisztelni kell az ukrán
érdekeket?Ők mikor
tisztelték az ukrajnába
szorult magyarok érdekeit.
Tettszett volna Ukrajnának
jobb döntéseket hozni a
választo urnáknál akkor
nem kellene siránkozni most.
Csikós Sándor
2021-10-02 at 14:57
Ukrajnának se nem a magyarokat, SE NEM AZ OROSZOKAT kell okolnia!
Ukrajnának önmagát kell okolnia. Többek között azért, mert AZ ÁLTALUNK MEGVÁSÁROLT ÉS KIFIZETETT GÁZT LOPKODTA.
VÉRSZÍVÓ KULLANCSOT MAGUNKON CIPELNI SOKKAL TÖBBE KERÜL,mint az így valamivel megnőtt szállítási útvonal költségei. Nem beszélve a szállítás biztonságáról.
Az ukránok nemcsak tömeggyilkosok és háborús bűnösök – de tolvaj, ingyenélő, naplopó bitangok is.
Jakab Csaba
2021-10-02 at 14:49
Nagy húzás volt az oroszoktól, és meg is érdemlik az ukránok.