![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/swift_MTI-2.jpg)
Most már tagadja az ellene felhozott vádakat a bécsi Taylor Swift-koncert ellen tervezett támadás első számú gyanúsítottja – közölte vasárnap a védője. A hatóságok a fiatal férfi elfogását követően még arról számoltak be, hogy átfogó beismerő vallomást tett és egyenesen dicsekedett elhatározásával.
A 19 éves férfi azt állítja, hogy nem híve az Iszlám Állam terrorszervezetnek és nem tervezett merényletet az amerikai énekesnő rajongói ellen – erősítette meg Ina-Christin Stiglitz az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva. Az ügyvéd állítása szerint a 19 éves az interneten akadt rá az Iszlám Állam eszméire, érdeklődött irántuk, de nem azonosult velük. Stiglitz ugyanakkor elismerte, hogy védence különböző hitszónokokat is követett a különböző közösségi platformokon. Stiglitz úgy fogalmazott,
védence mindössze “vagánykodott”.
A robbanószert pedig egy interneten talált leírás alapján állította elő, kísérletezni akart vele,
de legfeljebb az erdőben akarta kipróbálni a pokolgépet.
Az ügyvédnő szerint védencének sosem állt szándékában embereket ölni. Azzal kapcsolatban, hogy a fő gyanúsítottnak több kése és más szúrófegyvere volt, a jogász azzal felelt, hogy “ezeket az Amazonon rendelte, mert megtetszettek neki”. Úgy fogalmazott, hogy a 19 éves védence nem terrorista, “hanem egy éretlen, tudatlan gyerek”.
A korábban hivatalosan nyilvánosságra hozott információk szerint az észak-macedóniai származású osztrák állampolgár gyanúsított hűséget fogadott az Iszlám Államnak, s július 25-én felmondott munkahelyén azt mondván, hogy még “nagy dolgokra” készül. Őrizetbe vételekr késeket, machetéket és robbanószert találtak nála, és a koncert helyszínéül szolgáló stadionnál akart vérfürdőt rendezni. Két ismerősét, egy török-horvát gyökerekkel rendelkező 17 éves osztrák állampolgárt és egy 18 éves iraki férfit is őrizetbe vettek. A 17 éves gyanúsított a koncert tervezett helyszínéül szolgáló Ernst Happel stadionban dolgozott állványépítőként. Gerhard Karner belügyminiszter pénteken elmondta, hogy a 18 éves iraki férfi a fő gyanúsított ismeretségi körébe tartozik, és találkozott vele közvetlenül azelőtt, hogy utóbbit őrizetbe vették, de a merénylettervhez nem volt köze közvetlenül, bár ő is hűséget fogadott az iszlamistáknak. Swift csütörtökön, pénteken és szombaton adott volna koncertet a bécsi arénában, de szerda este mindhárom fellépést lemondták.
Forrás/fotó: MTI
lhotx
2024-08-11 at 19:07
Mit mondtál, Nyuszika?
Én semmit. Jövök-megyek az erdőben, és hülyeségeket beszélek.
Nem is csinált semmi rosszat, miután letartóztatták. Javára írhatják – neki; nem azoknak tudható be, akik elkapták.
angelblind652
2024-08-11 at 18:01
Mondhatnám azt is, hogy megérdemelnék, hogy ezek a kis suhancok tegyék, ami tenni akartak, de nem mondom! A vesztesek mindig és mindenhol azok a névtelen állampolgárok, akik nem tehetnek arról, hogy ilyen álszent vezetőik vannak. De, igenis tehetnek, mert rájuk szavaztak….
matrix
2024-08-11 at 16:47
Bezzeg libernyák gender (multi buzi) multi-kulti nyugaton terror fej levágás gyerek gyilkosság ki merészeli ezt feltételezni ?
Ez csak orosz Putyin propaganda !
A multi kulti olyan szines sokrétegü kultúrális értékekkel gyarapította a hétköznapi életet,hogy káprázik a szemed
Talpra magyar!
2024-08-11 at 16:41
Ausztriát és Bécs fővárost kik azok aki jelenleg irányítják? Ebből is okulhatunk. Nem tisztességes becsületes jószándékú politikusok. – Nálunk ezek a hitvány áruló politikusok Gyurcsányék és M. Péterék illetve a csicskáik.