Nem, egyáltalán nem meglepő, inkább jellemző, hogy az augusztus 20-ára „gazdatüntetést” szervező Szabó Bálint egy többszörösen bukott baloldali politikus, akinek cége a hírek szerint tíz százalékért cserébe ajánlott fel közvetítő szerepet gazdáknak, hogy állami támogatáshoz jussanak. Csak éppen közvetítő nem is kellett az igényléshez…
Mint nemrég megírtuk, a rendőrség végül nem engedélyezte, hogy Szabó Bálint traktoros „gazdatüntetést” tarthasson augusztus 20-án, amelynek célja egyértelműen nemcsak a főváros közlekedésének megbénítása lett volna, hanem az egész ünnep széttraktorozása. De ha már ilyen tolakodó módon rivaldafénybe akart kerülni, érdemes pár szóban megemlíteni, ki is ő.
Szabó Bálint doktor politikai karrierje 2002-ben indult, meglepő módon még fideszesként, amikor Csepreg polgármesteri székéért indult, de miután elbukott, rögtön átnyergelt az MSZP-be. Nem sokkal később kiderült, hogy pénzért toborzott új tagokat a pártba, amiért ki is zárták 2004-ben. Rágalmazásért beperelte az őt meggyanúsítókat; állítása szerint az egyik tárgyalás után többen megtámadták, megverték és megerőszakolták. Ezután Szegedre költözött, ahol előbb porszívóügynökként dolgozott, majd követeléskezelő céget alapított, 2012-ben pedig már a szegedi DK szóvivője.
Legutóbbi botrányáról az Origo.hu írt, kifejtve, hogy a gyanú szerint a gazdákon nyerészkedve próbálta volna megkaparintani a nekik járó agrártámogatások egy részét. A hírek szerint cége felhívogatta a gazdákat, arról érdeklődve, mennyi támogatás jár nekik, és felajánlotta, hogy 10 százalékos sikerdíj ellenében helyettük adja be az igénylést a kormányhivatalokhoz. A gazdák becsapását végül az agrártárca akadályozta meg, amikor egy közleményben tudatták, hogy a támogatások utalásához nincs szükség közvetítésre.
Forrás: origo.hu; Fotó: police.hu (a kép egy rágalmazási perrel összefüggésben álló 2019-es körözésről készült)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS